Infostart.hu
eur:
386.84
usd:
328.82
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Török Bélát fél évre eltiltották

A Magyar Vízilabda Szövetség doppingbizottsága fél évre eltiltotta Török Bélát, a bajnoki bronzérmes és kupagyőztes Szeged játékosát.

A 22 esztendős vízilabdázót - aki tagja volt a londoni olimpiára készülő válogatott keretnek - a Honvéd elleni, április 22-i bronzmérkőzésen ellenőrizték, és az A mintájának vizsgálata pozitív eredménnyel zárult.

A válogatott hivatalos honlapján, a www.vlv.hu oldalon olvasható szövetségi közleményből kiderül: A tárgyaláson bebizonyosodott, hogy a sportoló orvosi javallatra szedett vérnyomáscsökkentő gyógyszere okozta a pozitív doppingmintát. Ennek szedésére Török Béla előzetesen kérhette volna az úgynevezett TUE engedélyt, ezt azonban elmulasztotta. Éppen ezért vétett a doppingszabályzat ellen, ezért hozott a doppingbizottság eltiltó határozatot.

"Erre a döntésre nem számítottam, nem gondoltam, hogy ilyen súlyos lesz - idézte a honlap Török Bélát, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy a doppingvizsgálat elvégzésekor a jegyzőkönyveken feltüntette, hogy ezt a gyógyszert használja és végig abban a hiszemben volt, hogy a megfelelő eljárások betartásával szabályosan járt el. - Három hónapnál többre senki nem számított. Sajnos nem így lett. Nagyon csalódott, szomorú, elkeseredett vagyok, nem is tudom, mi erre a jó jelző. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe fogok kerülni. Egyelőre nem tudom, hogy fellebbezünk-e, nem sok értelmét látom, de ezt később döntjük el."

"Nagyon sajnálom a történteket, mert mind a 19 játékost, aki a keret tagja, azzal a szándékkal választottam ki, hogy bekerülhessen az olimpiai csapatba - mondta Kemény Dénes szövetségi kapitány, aki korábban jelezte, Török akkor maradhat a keret tagja ha négy hétnél kevesebb időre tiltják el. - Ha bárki bármilyen oknál fogva ebből a keretből kiesik, azzal a keret gyengül és egy gyengébb keretből nyilvánvalóan nehezebb lesz ugyanolyan játékerejű csapatot kiválasztani, mint egy erősebből lehetett volna."

A szakember hozzátette: Török helyére nem hív be új játékost a keretbe.

A határozat ellen annak kézhezvételétől számított két héten belül lehet fellebbezni.

Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×