Infostart.hu
eur:
385.32
usd:
331.9
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Mancini udvarolt a Chelsea-nek a rangadó előtt

Roberto Mancini azt állítja, még a Chelsea is bajnok lehet. Indirekt módon, ugyebár, ez azt is jelenti, hogy a londoni Kékeknek esélyük van tízpontos hátrányuk ledolgozására a Manchester Cityvel szemben. Az edző ezt komolyan gondolja? Vagy egyszerűen udvarias? Netán alapja is van a "félelemre"? Estére kiderül. Kilenctől a Stamford Bridge-en: Chelsea-Manchester City.

"A Chelsea akár még bajnok is lehet. Tíz pont a hátránya velünk szemben, de még kétszer játszunk egymás ellen, s 24 forduló hátravan. Ráadásul azt gondolom, André Villas-Boas a megfelelő ember arra, aki visszavezetheti a Chelsea-t az angol futball csúcsára. Tavaly a Kékek már nagy fölénnyel vezettek, aztán a Manchester United hét, vagy nyolc pontos előnnyel lett bajnok. Minden megtörténhet."

Roberto Mancini bölcselkedett a fenti szavakkal, nem egészen 24 órával a két csapat, a Manchester City és a Chelsea londoni találkozója előtt. A két alakulat ellentétes képet mutat ősszel: a Man City a bajnoki teljesítménye alapján eddig kiemelkedett a Premier League mezőnyéből, de csak a harmadik helyen végzett csoportjában a Bajnokok Ligájában.

A Premier League új éllovasa az őszi idényben eddig mindössze 15 percet játszott csak gólhátrányban, ami a 15. fellépés előtt tartva már, elképesztő teljesítmény. A csapat 48 gólt szerzett 14 mérkőzésen, 1962, a Tottenham szárnyalása óta nem volt ilyen jó teljesítményre példa az angol futballban, noha azóta is összeállt néhány "ügyes" csatársor arrafelé.

A Chelsea ellenben éppen úgy szerepel a bajnokságban, mint tavaly, s csoportelsőként zárt a BL-ben. Ami a Premier League-beli mérleget illeti, 2010-ben szenzációsan kezdett, még Carlo Ancelottival, a Chelsea, de aztán hirtelen összecsuklott. A 14. forduló után éppen úgy 28 pontnál tart a csapat, mint tavaly, de egy győzelem jobbá tenné a 15. forduló utáni ponttermését a 2010-esnél.

A Kékek a City ellen a legutóbbi 13 bajnoki mérkőzéséből csak egyet veszített el (2007. február), s a legutóbbi hatból ötöt megnyert. A mostani találkozó Frank Lampard 350. találkozója lehet, amelyen kezdő játékosként szerepel a Chelsea-ben. Neki kifejezetten jó a mérlege a City ellen: a legutóbbi kilenc bajnokin öt gólt lőtt a manchesterieknek.

A Chelsea-ben José Bosingwa felépült, Villas-Boás úgy dönthet, az eltiltott David Luiz helyére, John Terry mellé, Ivanovicsot viszi középre. Daniel Sturridge, aki a portugál edző egyik kedvence, nevelőklubja ellen játszhat. A Cityben a két szélsőhátvéd, Micah Richards és Alekszandar Kolarov sérült, Pablo Zabaleta ellenben felépült.

A várható kezdő csapatok. Chelsea: Cech - Bosingwa, Ivanovic, Terry, Cole - Ramires, Romeu, Lampard - Sturridge, Drogba, Mata. Manchester City: Hart - Zabaleta, Kompany, Lescott, Clichy - Milner, Y. Toure, Barry - Silva - Balotelli, Agüero.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×