eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Schmitt Pál: 2011 mérföldkő a magyar sport életében

Schmitt Pál szerint a 2011-es év mérföldkő a magyar sport történetében, hiszen olyan új sporttörvényt fogadott el az Országgyűlés, amely óriási lehetőséget és egyben óriási felelősséget ad a Magyar Olimpiai Bizottságnak - a köztársasági elnök ezt a MOB szombati közgyűlésén megtartott beszédében mondta el.

Az államfő kiemelte: a MOB most már nemcsak a magyar olimpiai mozgalom, hanem az egész magyar sport irányításáért felelős, ezért annak minden területére oda kell figyelnie. Schmitt Pál, aki a MOB tiszteletbeli elnöke is, emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány stratégiai ágazatként kezeli a sportot, s az egyik fő feladatnak azt nevezte, hogy a jövőben minél több gyerekkel szerettessék meg a mozgást, a sportos életmódot. A versenysporttal kapcsolatban kiemelte, hogy a társaságiadó-kedvezmény értelmében több tízmilliárd forint pluszbevétel áramolhat az öt látványsportágba, s hogy ezeket a pénzeket hatékonyan használják fel, ezért minden szövetségnek meg kell alkotnia a maga sportági stratégiáját is.

Szabó Bence sportigazgató az olimpiai felkészülés állásáról tartott tájékoztatójában bejelentette, hogy miután Detre Diána is kvótát szerzett, így a jelenlegi állás szerint 14 sportágban immár 80 magyar sportoló szerzett kvalifikációt a londoni ötkarikás játékokra.

"Négy éve, Peking előtt a felkészülés hasonló időszakában 14 sportágban 84 kvalifikációnk volt, így az eltérés nem jelentős" - hangsúlyozta Szabó Bence. A sportigazgató azt is elmondta, hogy a magyar versenyzők az idei Európa-bajnokságokon 6 arany-, 9 ezüst- és 11 bronzérmet nyertek, így 14 sportágban 187 olimpiai pontot szereztek. A 2011-es világbajnokságokon 4 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzérem, 10 sportágban 103 olimpiai pont a mérleg, s véleménye szerint ez utóbbi szereplés tükrözi hűen a magyar sport jelenlegi helyzetét.

Borkai Zsolt, a MOB elnöke beszédében hangsúlyozta, tartható az a cél, mely szerint 120-140 fős magyar csapat legyen ott Londonban, de ehhez szükséges, hogy a férfi kézilabda- és a női vízilabda-válogatott is kiharcolja az olimpiai részvételt. Megnyugtatónak nevezte, hogy hétfőn megszülethet az a megállapodás, amelynek értelmében az olimpiai kerettagok kiemelt orvosi ellátásban részesülhetnek tíz kiemelt egészségügyi intézményben. A sportirányítási rendszer sporttörvényben előírt változásai kapcsán elmondta, hogy február végén kerül sor arra a közgyűlésre, amelyen megválasztják majd a Magyar Olimpiai Bizottság mint egyetlen köztestület új vezetőségét, integrálva a beolvadó köztestületek vezetőit.

Kérdésre válaszolva Borkai Zsolt elmondta, Pars Krisztián ügyében küldött levelére egy udvarias elutasító választ kapott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól. Ebben a szervezet közölte, hogy nem a NOB, hanem a Nemzetközi Doppingellens Ügynökség, a WADA hatásköre dönteni arról, hogy esetleg újra bevizsgálják a fehérorosz kalapácsvetők Pekingben levett vizeletmintáját.

A közgyűlésen MOB Érdemrendet vehetett át Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai bajnok vívó, Borbély Attila, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola rektora, Gyarmati Andrea olimpiai ezüstérmes úszó és Sinka László, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja. MOB-díj elismerésben részesült Kulcsár Júlia, az adidas Budapest Kft. promóciós menedzsere.

Döntés született a január 13. és 22. között az ausztriai Innsbruckban sorra kerülő I. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokon résztvevő csapat összetételéről. Eszerint hat sportágban kilenc magyar sportoló képviselheti az eseményen a piros-fehér-zöld színeket.

A közgyűlés után a MOB elnöksége döntött arról, hogy a magyar sportolók a Mohari Kinga és Csergő Noémi (Innoé Design) által tervezett felvonuló-, illetve formaruhában vehetnek részt a londoni játékokon.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×