Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Mányoki Attila átúszta a Balti-tengert

Első magyarként sikerült átúsznia a Balti-tengert Mányoki Attilának Németország és Dánia között.

A magyar vízi maratonista 6 óra 14 perc alatt jutott el Puttgardenből a dániai Rodby városába. Összességében ő a tizedik, akinek sikerült teljesítenie a próbát.

"A tenger hideg volt, de szerencsére nagy hullámok nem voltak. Sajnos az utolsó két km-en műszaki gondok támadtak a hajóval, így a fennmaradó távot kíséret nélkül kellett teljesítenem. Nagy öröm számomra, hogy magyarként szerepelek a teljesítők sorában!" - írta beszámolójában Mányoki Attila.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×