eur:
388.83
usd:
361.46
bux:
0
2024. május 7. kedd Gizella

Nincs helye Budapesten a New York Rangersnek

"Sajnos, nem tudunk helyszínt adni a New York Rangers vendégjátékának október elején, így a világ egyik leghíresebb jégkorongcsapata idén biztosan nem lép fel Budapesten" - közölte Kovács Csaba, a magyar szövetség szakmai alelnöke.

A Forbes magazin kimutatása alapján a világ második leggazdagabb hokis klubja október 3-án a magyar válogatottal játszott volna barátságos mérkőzést a Papp László Arénában, ám a létesítményben - különböző, egyéb rendezvények miatt - nem tudtak időre megfelelő minőségű jeget garantálni.

Kovács Csaba megjegyezte: a rendezés és kétnapos vendéglátás csaknem 120 millió forintos költségét csak akkor tudták volna kigazdálkodni, ha a jegyek átlagára 10 ezer forint.

"Ebből a szempontból biztos, hogy a szurkolók kezében lett volna a magyar szövetség. Szétfeszültünk, hogy idehozzuk a híres New York-i klubot, most sajnos nem sikerült" - tette hozzá Kovács Csaba.

Az észak-amerikai profiligában, az NHL-ben érdekelt csapat még soha nem játszott Magyarországon, ám a szakmai alelnök hangsúlyozta: nem tettek le róla, hogy akár már jövőre legyen egy ilyen mérkőzés Budapesten. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy 2012-ben mely NHL-es csapatok ruccanak át Európába szeptember végén, illetve október elején.

Az NHL nemzetközi ügyekért felelős alelnöke, Kenneth M. Yaffe a múlt héten járt Magyarországon, egyeztetett az MJSZ vezetőivel, valamint a sport- és turizmus ügyekben illetékes vezetőkkel, illetve tárgyalt potenciális szponzorjelöltekkel is, és akkor úgy tűnt, létrejön a történelminek nevezhető megállapodás.

A Rangers október elején Európában tartózkodik majd, mert 7-én és 8-án Stockholmban alapszakasz-mérkőzést játszik, előbb a Los Angeles Kingsszel, másnap pedig az Anaheim Ducksszal.

A New York Rangers értéke a Forbes magazin kimutatása alapján 461 millió dollár. Az 1926-ban alapított klub hatodmagával a kezdetektől tagja az NHL-nek. A mérkőzéseit a 18.200 férőhelyes, híres Madison Square Gardenben rendezi, mindig teltház előtt. Négyszer (1928, 1933, 1940, 1994) nyert Stanley Kupát, idén a rájátszás első körében búcsúzott.

Olyan híres játékosok fordultak meg az együttesben, mint a legendás Wayne Gretzky, vagy Mark Messier, Brian Leetch, Mike Richter, Ed Giacomin, Rob Gilbert, Jean Ratelle, Mark Pavelich, Don Maloney. A jelenlegi keretben is vannak világszerte ismert hokisok, mint például Marian Gaborik, Henrik Lundqvist, Sean Avery vagy éppen Chris Drury.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Eljöhetett a fordulat a boltokban

Eljöhetett a fordulat a boltokban

Márciusban nagyot ugrott a kiskereskedelmi forgalom, ami akár azt is jelentheti, hogy a reálbérek emelkedése nyomán megindul a lakossági fogyasztás. Ezt azonban kellő óvatossággal kell kezelni, mert az elmúlt hónapokban is láttuk már pozitív előjelű változást - például decemberben jelentőset - de ezt kijózanodás követte. A trend azonban most már egyértelműen pozitív.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×