Ötvenhét évvel ezelőtt, 1953. november 25-én rendezték évszázad mérkőzését, amelyen az Aranycsapat 6:3-ra győzött az angolok ellen a Wembley-ben. Ez volt az angol válogatott első veresége hazai pályán nem brit csapattól.
Sebes Gusztáv szövetségi kapitány csapata lerohanta ellenfelét, Hidegkuti Nándor már az első percben gólt szerzett. A csatár még két találatot szerzett, rajta kívül Puskás Ferenc kétszer, Bozsik József pedig egyszer volt eredményes.
Különösen a harmadik magyar gól volt látványos, a remek adogatás végén Puskás legendássá visszahúzós cselével becsapta Wrightot, és a hálóba bombázott.
A 85 éves Buzánszky Jenő az InfoRádiónak azt mondta: a győzelem után sem hitték még el, hogy történelmi jelentőségű meccset nyertek meg a labdarúgás szentélyében. Az Aranycsapat védője örül annak, hogy a sportot szerető emberek az egész világon emlékeznek a 6:3-ra.
Hanganyag: Szabó Gergõ