Bravúrként értékeli a finnek idegenbeli legyőzését a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, ugyanis egy, a rangsorban a magyar előtt álló futballkultúrát képviselő csapatot sikerült megverni. Egervári Sándor az InfoRádiónak azt mondta: örül, hogy a játékosok felnőttek a feladathoz.
A szakvezető szerint a keddi Eb-selejtező első félidejében fegyelmezett, óvatos játékot nyújtottak a csapatok, de Szalai Ádám gólja után felpörgött a meccs, mindkét fél többet kockáztatott, így sok helyzet alakult ki, és jó iramú volt a találkozó. Egervári Sándor örült, hogy a magyar játékosok nem elégedtek meg a döntetlennek, hanem győzelemre játszottak, vállalták a kockázatot, és az erőfeszítéseket végül siker koronázta.
A négy meccsen megszerzett kilenc ponttal nem lehetünk elégedetlenek - vélekedett a szövetségi kapitány. A magyar válogatott a hollandok mögött a második helyen áll a csoportban.
Az eredményesség mellett cél volt, hogy menet közben a csapatépítésben is megvalósuljon, Egervári Sándor szerint ebben a tekintetben is jó úton haladnak.
Az öt nap alatt negyedik gólját szerző Szalai Ádámról a szakvezető azt mondta: szép karrier előtt áll a csatár, és bízik benne, hogy még fejlődni fog. A támadó meghatározó játékossá válhat a válogatottban - tette hozzá.
Hanganyag: Farkas Dávid