Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Õrizetbe vették Rossit

Médiaértesülések szerint egy doppingrazzia alatt őrizetbe vették a profi kerékpáros Enrico Rossit, a 2008-as Tour de France-on botrányba keveredett Ricardo Ricco sógorát.

A Ceramica Flaminia csapat színeiben versenyző Rossit és négy másik személyt kedden a Rómában és Riminiben tartott akció közben állították elő. Mellettük még további 35 ember ellen folyik nyomozás az ügyben.

Az olasz körversenyen, a Giro d,Italián 2008-ban második Riccót két éve 20 hónapra tiltották el, miután pozitív mintát adott a Tour de France-on. Felesége, Rossi testvére szintén gyanúba keveredett már doppingügyek miatt.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×