Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Mivel demoralizálta ellenfeleit Gyurta Dániel?

Gyurta Dániel szerint a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon a fantasztikusan szurkoló magyar közönség demoralizálta az ellenfeleket. A Jövő SC versenyzője a 200 mellen elért sikerével járult hozzá a magyar éremgyűjteményhez.

Nincs hiányérzetem, minden, amit elterveztem, úgy sikerült, ahogy szerettem volna - mondta az InfoRádiónak Gyurta Dániel a vasárnap befejeződött margitszigeti úszó Európa-bajnokság után. A 200 mellen aranyérmes, 100-on pedig negyedik versenyző hozzátette: jó érzés, hogy már a rövidebb távon is Európa legjobbjai között van.

Leginkább 100 mellen fejlődhetek tovább, ezen a távon nagyon sok tartalékom van. Londonra már egy nagyon jó kétszámos úszó leszek - mondta Gyurta, aki azonban hangsúlyozta: elsősorban 200-ra készül, mert az a fő száma.

Már akkor nyertem fél másodpercet, amikor a bemutatásnál a közönség üdvrivalgásban tört ki, és felrobbant az uszoda. Ezzel még az ellenfeleket is demoralizálni tudtam - emelte ki a versenyző, aki bevallása szerint soha nem fogja elfelejteni a közönség buzdítását.

Gyurta Dániel úgy véli, 2011 nem lesz húzós, de már most el kell kezdeni készülni arra, hogy Londonra ne fáradjon el. Úgy kell felépíteni ezt a két évet, hogy a csúcs London legyen - tette hozzá.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Fordulat a fronton, Zelenszkij elégedetlen – Ukrajnai háborús híreink szombaton

Fordulat a fronton, Zelenszkij elégedetlen – Ukrajnai háborús híreink szombaton

Az ukrán fronton zajló összecsapások mintegy negyede ma már az ukrán egységek támadó művelete, céljuk pedig az orosz csapatok folyamatos nyomás alatt tartása és előrenyomulásuk megakadályozása – közölte Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka. Több ukrajnai régióban nem kielégítő a légvédelem munkája - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a Telegramon a napi haditanácskozást követően. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×