eur:
400.39
usd:
362.87
bux:
73059.71
2024. október 3. csütörtök Helga

A bírókollégáktól gyűjtöttek információkat Kassaiék

Kassai Viktor arról beszélt az InfoRádióban, hogy segítséget kaptak egy-egy mérkőzés előtt a résztvevő csapatokkal egy nemzetbeli kollégáktól. Mesélt a kinti napirendjükről, s az étkezési szokásaikról is.

Nemrégiben Puhl Sándor mondott néhány, hogy úgy fogalmazzak, nemzeti sajátosságot. Vannak olyan csapatok, amelyeknek tagjai, mondjuk, könnyebben lefekszenek a földre, vagy többet reklamálnak, satöbbi? Vannak önnek is ilyen tapasztalatai, tudomásai? Nyilván a játékvezető is tudja, hogy mire számíthat egy adott ellenféllel vagy csapattal szemben.

Mi is tudjuk, hogy egy-egy ország játékosainak milyen a mentalitása, milyen a harcmodora, jobban húzzák az időt, vagy kevésbé. Jobban elfogadnak egy-egy játékvezetői döntést, vagy kevésbé. Hiszen sok játékos egyből, még ha hibás is a döntés, rábólint és megy a dolgára. De egy másik lehet, hogy akkor is reklamál, ha tudja, hogy nincs igaza. Lehet erre is készülni. Mi a világbajnokságon megkértük a kollégáinkat, akiknek a válogatottjának vezettünk mérkőzést, hogy néhány szóban jellemezzék a játékosokat, a taktikájukat, a harcmodorukat, és ebből is sok információt be tudtunk gyűjteni.

Kaptak a FIFA-tól értékelést a torna alatt?


Értékelést nem kaptunk a mérkőzések után. Volt minden meccsünkön ellenőr, aki a játékvezetői bizottság egyik tagja volt. Õ megírta a jelentést, és elküldte a FIFA-nak, de ezeket mi soha nem láttuk. Úgy gondolom, az első három mérkőzés értékelése az teljesen egyértelmű volt, hiszen az elsőé volt az, hogy megkaptuk a másodikat, és így tovább.

Világos. Nem akarok kellemetlenkedni, de könnyű meccsek voltak ezek a megítélése szerint? Vagy nehezebbekre számított?

Lehettek volna nehezebbek is, ez tény. Sokszor halljuk azt egy mérkőzésről, hogy könnyű volt...

Mi a könnyű mérkőzés?

Nincs olyan, hogy könnyű mérkőzés. Ha az utcáról behoznánk valakit egy akármilyen könnyűnek ígérkező mérkőzésre, biztos vagyok benne, hogy négy-öt perc után azért lennének problémái. A játékosok megérzik azt, hogy mikor szabad mindent. Tehát úgy gondolom, hogy vannak könnyűnek tűnő mérkőzések, vannak olyan mérkőzések, amelyek úgy mennek maguktól, és nincs különösebb probléma. De azért arra nagyon kell figyelni, hogy minden meccsnek vannak sarokpontjai, amikor elszabadulhatnak az indulatok, amikor meg kell mutatni magunkat, hogy ott vagyunk és határozottnak kell lenni Ha a játékosok megérzik, hogy mi határozottak vagyunk, beállnak a sorba, és nem fognak problémát okozni nekünk.

Sok elismerést kapott itthon, szurkolóktól, azért, mert az Egyesült Államok-Ghána mérkőzésen befújt egy büntetőt az amerikaiaknak, noha a FIFA talán annak örült volna jobban, ha az afrikaiak nyernek.

Sosem szabad azt nézni, hogy melyik csapat honnan jött, a játékost hogy hívják, hányszor volt aranylabdás, hány gólt rúgott a bajnokságban. Most az, hogy Ghana volt a legerősebb afrikai csapat, tény volt, lehet, hogy sokan szurkoltak ennek a válogatottnak, de minket hidegen hagyott, hogy most éppen azon a meccsen mi lesz az eredmény és ki fog nyerni. Nekünk volt egy feladatunk, hogy azokat a szituációkat megítéljük, amik adódtak. Ha az éppen egy 11-es, akkor a 11-est.Beszéljünk egy kicsit a dél-afrikai napokról! A világbajnokságon négy mérkőzést is vezetett, ez közismert. De mit csináltak a mérkőzések előtt, után, mennyire voltak, mondjuk elzárva a külvilágtól, mit lehetett csinálni a mérkőzések között? Hogy teltek a mérkőzésnapok?

Minden délelőtt edzésünk volt. Kilenctől körülbelül délig tartott ez edzésidőszak. Attól függően, hogy mikor volt meccsünk, mindig különvették a társaságot. Valakinek fizikai jellegű edzése volt, más egy ifjúsági csapattal gyakorolt a játéktéren, ahol különböző szituációkat sulykoltak. Voltak beadások például, voltak mezhúzások, kezezések, ezeket meg kellett ítélni, ki kellett szúrni

Ezt valamilyen ellenőr követte, ott is minősítették az önök tevékenységét, vagy az egész pusztán a gyakorlás célját szolgálta?


Ott is voltak instruktorok, akik levezényelték a gyakorlatokat, de nem kaptunk semmiféle értékelést. Csak gyakoroltunk, hogy fejben is felkészüljünk arra, hogy mi várhat ránk a futballpályán.

Itt a hármasuk együtt dolgozott vagy csak ön egyedül?

Általában a hármas együtt dolgozott, ugyanis nagyon fontos az együttműködés, hiszen a kétes szituációkat, ha esetleg én nem látom középről, még mindig láthatja a segítő, aki pedig tud engem informálni róla. Tehát vagy fizikai jellegű munkát végeztünk, vagy ezeken a gyakorlásokon vettünk részt, ezekkel minden délelőtt elment. A csoportmérkőzések idején fél kettőkor már mérkőzések voltak, tehát sok esetben az egész délutánunk azzal telt, hogy megnéztük a három mérkőzést. Ezeken a napokon tényleg csak a futballról szóltak a mindennapjaink.

A bíró ugyanazt eheti a meccs előtt, mint egy futballista? Ismert, hogy egy futballistának mit szabad enni a mérkőzés előtt. Ugyanez igaz a bírókra is? Hiszen a játékvezető ebből a szempontból ugyanabba a kategóriába tartozik, mint egy játékos, fizikai teljesítményt kell nyújtania.

Mi is sportembereknek tartjuk magunkat, ha még nem is olyan profi atlétáknak, mint amilyenek esetleg a világ legjobb futballistái. Nekünk is figyelni kell arra, mit eszünk, de azért ezt nem úgy kell elképzelni, hogy megmondják, csak tésztát, vagy csak pulykahúst ehetünk a mérkőzések előtt. Mindenkinek a saját döntésére van bízva, hogy mit eszik. Van olyan kollégám, aki mindig meccs előtt hat órával eszik, egy perccel sem korábban vagy később. Van, aki a tésztára esküszik, van, aki a csirkére rizzsel, tehát ez teljesen változó. Legfontosabb eltalálni az arany középutat, hiszen az sem jó, ha valaki egy órával a meccs előtt pacalt eszik, szerintem, de az sem jó, hogyha valaki egész nap nem eszik semmit.

Ön egyébként mit evett? Vannak ezzel kapcsolatban rigolyái?

A játékvezetők nagyon gyakran esznek tésztát, hiszen elterjedt külföldön is, hogy a tészta jó mérkőzések előtt. Én próbálok azért változtatni, nem szeretek mindig ugyanazt enni mérkőzések előtt. Nem tudom, mit ettem a meccsek előtt, összevissza, tehát éppen, ami jött...

Semmi babona?

Nincs, nincs. Én úgy gondolom, hogy ezek a kabalák meg rigolyák hajlamosak az embert rossz irányba elvinni. Ha nem válik be a babona, akkor esetleg...

Soha többet sonkás kockát!

Címlapról ajánljuk

Egészen új rakétákkal támadta Irán Izraelt, de a fegyverek látványos kudarcot vallottak

Az InfoRádónak nyilatkozó Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő elmondta, hogy a még tesztelés alatt álló rakéták 12-15 perc alatt képesek elérni Izraelt. Ennél nagyobb eredményt azonban egyelőre nem tudtak felmutatni az irániak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
Egymás után kongatják a vészharangot, nagy baj van az európai autógyártóknál

Egymás után kongatják a vészharangot, nagy baj van az európai autógyártóknál

Jelentős kihívásokkal kell szembenézniük az európai autógyártóknak, ami abból is tükröződik, hogy az éves előrejelzéseiket egymás után vágják vissza ezek a cégek. Az elmúlt hetekben-hónapokban annyi profit warning érkezett, hogy lassan már tényleg nem marad olyan európai gyártó, aki ne kényszerült volna a tervei visszafogására. Az elektromos átállás már alapvetően is az autóipar történetének egyik legnagyobb változását hozta el, de a helyzetet tovább bonyolítja a kihívásokkal teli makrokörnyezet, a kínai piacon való helytállás nehézségei, és az újonnan megjelenő szereplők által támasztott verseny.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 2. 22:25
×
×
×
×