Infostart.hu
eur:
378.82
usd:
324.25
bux:
128830.61
2026. április 8. szerda Dénes

Kiss Gergely a Vasasban pólózik tovább

Kiss Gergely a TEVA-VasasPlaket együttesénél folytatja pályafutását: a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, aki a montenegrói Primorac Kotortól tért vissza Magyarországra, két évre írt alá a honi bajnok- és kupagyőztes csapathoz - adta hírül kedden a piros-kékek honlapja.

A harminchárom esztendős, balkezes szélső hazaigazolásáról szólva úgy fogalmazott, hogy itthonról a válogatott munkájába is könnyebben tud bekapcsolódni.

"Amikor úgy döntöttünk, hogy családostól Kotorba költözünk, értelemszerűen nem hosszú évekre terveztünk, úgy fogtuk fel, mint egy érdekes kalandot, aminek két-három év után vége lesz majd. Most jött el ennek az ideje. Szerepet játszott ebben a honvágy, az, hogy szerettük volna itthon tovább építeni az életünket. A Vasastól szimpatikus ajánlatot kaptam, és már tizenöt éve, fiatal játékos korom óta próbál magához csábítani a piros-kék klub. Szóval "hazajöttem", na persze ez csak vicc, de fontos szempont volt az is, hogy Budapesten maradjak."

A válogatott honlapjának adott nyilatkozatában Kiss - aki két idényt játszott a kotoriaknál, az együttessel az első szezonban az Euroliga Final Fourját is megnyerve - kitért rá, hogy Magyarországról a Vasas mellett a Ferencváros és az Eger is hívta. Hozzátette: nagyon örül, hogy a következő bajnoki évben együtt játszhat a Vasashoz visszatérő kétszeres ötkarikás aranyérmessel, Steinmetz Barnabással.


MTI 2010. június 22., kedd 12:14

Címlapról ajánljuk
Csicsmann László a közel-keleti tűzszünetről: nagyon sok még a rizikó, bármikor „újratermelődhet az Irán-probléma”

Csicsmann László a közel-keleti tűzszünetről: nagyon sok még a rizikó, bármikor „újratermelődhet az Irán-probléma”

Racionális döntésnek tűnik most befejezni a háborút, és tárgyalásokat kezdeni, amit az amerikai és az iráni fél is kvázi győzelemként értékelt odahaza – mondta az InfoRádióban a Közel-Kelet-szakértő. A Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint világgazdasági szempontból továbbra is a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés kérdése a legfontosabb, és ebben a két oldal nagyon eltérő állásponton van.
inforadio
ARÉNA
2026.04.08. szerda, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz–KDNP választási kampányfőnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×