Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Szlovén ellenfél vár a Videotonra

Az Európa Liga első selejtezőkörében érdekelt Zalaegerszeg az albán Tiranával, a Győr a szlovák Nitrával mérkőzik, míg a küzdelembe a második fordulóban bekapcsolódó Videoton FC a szlovén NK Mariborral csap össze - derült ki hétfőn a nyoni sorsoláson.

Az EL-selejtezőben az első forduló első összecsapásaira július 1-jén, a visszavágókra július 8-án kerül sor. Mindkét magyar csapat idegenben kezd és a második találkozót játszhatja saját közönsége előtt.

"Ebben a szakaszban nagyjából azonos képességű csapatok szerepelnek - mondta az MTI-nek Csank János, a kupadöntős zalaiak vezetőedzője. - Annak örülünk, hogy nem kell messzire utaznunk, továbbá az mindenképpen előny számunkra, hogy idegenben kezdünk. Mivel azonban ismeretlen csapattal találkozunk, így a továbbjutási esélyeket 50-50 százalékra becsülöm."

"Elsőként azt mondom, hogy jelentős költséget takarítunk meg azzal, hogy nem kell sok ezer kilométert megtennünk repülővel - értékelte a sorsolást Klement Tibor, a bajnoki bronzérmes győriek ügyvezetője. - Szakmai szempontból fontos, hogy olyan ország csapatával találkozunk, amelynek a futballkultúráját jól ismerjük. A hétvégén az ugyancsak szlovákiai Zsolna együttesével játszottunk edzőmérkőzést és ez nem a véletlen műve volt, Pintér Attila vezetőedző a lehetséges ellenfelekre készülve tudatosan választotta ki az edzőpartnereket. Bizakodó vagyok, az ETO-t képesnek tartom a továbbjutásra".

"Nagyon jó, nemzetközi kupatapasztalattal is rendelkező, kiváló szlovén csapatot kaptunk - nyilatkozta az MTI-nek Mezey György, a Videoton FC vezetőedzője. - Nagy küzdelem előtt állunk, biztos vagyok benne, hogy élvezetes meccsek lesznek. Az esélyek egyformák a továbbjutást illetően, a Maribort hasonló erősségű csapatnak tartom, miután egy, színvonalában a magyarhoz közel álló bajnokságban lett ezüstérmes."

A szakvezető hozzátette, hogy a következő két hét felkészülése döntő jelentőségű a továbbjutás szempontjából. Mezey úgy fogalmazott, már megtanulta, hogy "az előzetes latolgatások pozitív hangvétele sohasem igazolódik a párharcok során, ezért nagyon nehéz és komoly mérkőzéseket vár."

A második körben az első összecsapásokra július 15-én, a visszavágóra július 22-én kerül sor. A bajnoki ezüstérmes fehérváriak hazai pályán kezdenek, majd a második összecsapást rendezik Szlovéniában.

Amennyiben a Zalaegerszeg az első körben túljut a Tiranán, akkor a holland Utrechttel kerül szembe, míg ha a Győr kiveri a Nitrát, akkor a kazah Atyrau együttesével mérkőzik a második fordulóban. Két utóbbi együttes ismét idegenben kezdene.

A Győrnek és a Zalaegerszegnek négy, míg a sorozat harmadik magyar résztvevőjének, a selejtező második fordulójában bekapcsolódó Videotonnak három párharcot kell nyernie a főtáblára jutáshoz.

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Hiába a rekordokat döntő árverések,  nincs minden rendben a műkincspiacon

Hiába a rekordokat döntő árverések, nincs minden rendben a műkincspiacon

Parádés évzárásnak lehettünk tanúi a műtárgypiacon, az utolsó nagy árveréssorozaton New York-ban minden összejött, kivételes, ritkaságokban gazdag gyűjtemények kerültek szinte varázsütésre kalapács alá, és a vásárlók nem voltak hálátlanok. A nagy aukciósházak mérlege látványosan alakult, és az elemzők három évnyi kopp után, ismét aranykort emlegettek. A józanabb elemzők, igaz nem túl hangosan, de arra figyelmeztettek, hogy a látványos, a műkereskedelmet valóban húzó eredmények „felül” születtek, deréktájon inkább a hajdani esztelen árak kiigazítását lehet megfigyelni, míg a spekulánsok kedvenc terepét jelentő, olcsó befektetést kínáló kortársak mintha elvesztették volna vonzerejüket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×