Infostart.hu
eur:
378.82
usd:
324.25
bux:
128830.61
2026. április 8. szerda Dénes

Schmitt Pál nyitja meg az úszó Európa-bajnokságot

Schmitt Pál, az Országgyűlés és a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke nyitja meg a budapesti és balatonfüredi úszó Európa-bajnokságot augusztus 4-én, a Széchy Tamás Uszodában.

A MOB első embere, aki egyben az Eb fővédnöke is, parlamenti hivatalában fogadta hétfőn Gyárfás Tamást, a szervezőbizottság elnökét és Ruza Józsefet, a magyar szövetség főtitkárát, s a találkozón kapott felkérést a feladatra, melyet örömmel fogadott el. Mint mondta: a kontinensbajnokság a magyar sport közös ügye.

A szervezők a megbeszélésen elmondták, hogy jelenlegi legnagyobb problémájukat a Széchy Uszoda mellett álló egykori úszókollégium épületével kapcsolatos jogvita jelenti. A Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) és a bérlő közötti vita miatt az épület hiába áll üresen, nem használhatják a szervezők, pedig négy éve az Eb-n ott helyezték el az európai szövetség (LEN) ideiglenes irodáit.

A megbeszélés végén Gyárfás Tamás az Eb győzteseinek járó aranyérmet adott ajándékba Schmitt Pálnak.

Címlapról ajánljuk
Csicsmann László a közel-keleti tűzszünetről: nagyon sok még a rizikó, bármikor „újratermelődhet az Irán-probléma”

Csicsmann László a közel-keleti tűzszünetről: nagyon sok még a rizikó, bármikor „újratermelődhet az Irán-probléma”

Racionális döntésnek tűnik most befejezni a háborút, és tárgyalásokat kezdeni, amit az amerikai és az iráni fél is kvázi győzelemként értékelt odahaza – mondta az InfoRádióban a Közel-Kelet-szakértő. A Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint világgazdasági szempontból továbbra is a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés kérdése a legfontosabb, és ebben a két oldal nagyon eltérő állásponton van.
inforadio
ARÉNA
2026.04.08. szerda, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz–KDNP választási kampányfőnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×