Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Ismét a Tallinn került a Loki útjába

Az észt Levadia Tallinn együttesével találkozik a Debrecen a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörében - derült ki a hétfői, nyoni sorsoláson.

A két csapat tavaly is összecsapott egymással, akkor a harmadik fordulóban kerültek össze, s a magyar bajnok két 1-0-s győzelemmel jutott tovább.

Az első összecsapásra július 13/14-én Tallinnban, a visszavágóra július 20/21-én Debrecenben kerül sor. A pontos időpont a helyszíni egyeztetések után dől el.

"Tavaly két szoros, jó mérkőzésen sikerült győzni, most nem tudom, mi vár ránk, mert egyelőre nincs információm, hogy mennyit változott a Levadia Tallinn kerete egy év alatt - mondta az MTI-nek Herczeg András vezetőedző. - Igyekszünk majd mindenről pontosan tájékozódni, a következő napok, hetek majd ennek a jegyében is telnek. Különösebben nem örülök, de szomorú sem vagyok, egyszerűen csak tudomásul veszem, hogy kit rendelt ellenfélül a sors. Természetesen cél a továbbjutás".

A hajdúságiaknak - akárcsak egy éve - három párharcot kell megnyerniük ahhoz, hogy ismét a csoportkörben szerepelhessenek.

A BL-selejtező párosítása:

1. forduló:
Tre Fiori (San Marinó-i)-Rudar Pljevlja (montenegrói)
Santa Coloma (andorrai)-Birkirkara (máltai)

2. forduló:
Levadia Tallinn (észt) - DVSC-TEVA (magyar)
Liepajas Metalurgs (lett)-Sparta Praha (cseh)
Aktobe (kazah)-Olimpi Rusztavi (grúz)
Partizan Beograd (szerb)-Pjunik (örmény)
Inter Baki (azeri)-Lech Poznan (lengyel)
Dinamo Zagreb (horvát)-Koper (szlovén)
Liteksz Lovecs (bolgár)-Tre Fiori (San Marinó-i)/Rudar Pljevlja (montenegrói)
Santa Coloma (andorrai)/Birkirkara (máltai)-MSK Zilina (szlovák)
Sheriff (moldovai)-Dinamo Tirana (albán)
Hapoel Tel-Aviv (izraeli)-Zeljeznicar Sarajevo (bosnyák)
Omonia (ciprusi)-Renova (macedón)
Salzburg (osztrák)-HB Tórshavn (feröeri)
Bohemians (ír)-TNS (walesi)
BATE Boriszov (fehérorosz)-Hafnarfjördur (izlandi)
AIK Solna (svéd)-Jeunesse Esch (luxemburgi)
Linfield (északír)-Rosenborg BK (norvég)
Ekranas (litván)-HJK Helsinki (finn)

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×