Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Debrecen: volt meghallgatás, de nem készült jegyzőkönyv

Bartha Csaba, a Debrecen sportigazgatója elismerte, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékesei az Újpest elleni mérkőzés előtt a csapat nyolc játékosát meghallgatták, egyúttal azonban jelezte: "az ügy komolyságára jellemző, hogy még jegyzőkönyvet sem vettek fel".

A nyilatkozat a hajdúsági klub honlapján szerdán késő este jelent meg, s ebben Bartha arra is kitért, hogy amennyiben lesz bővebb mondanivalója a klubnak az üggyel kapcsolatban, azt a jövő hét szerdai, a Zalaegerszeg elleni Magyar Kupa-döntőt követően megteszik.

A dpa hírügynökség szerda este számolt be arról, hogy a német ARD televíziós csatorna FAKT című műsorának információja szerint "legalább egy mérkőzés" bundagyanússá vált a labdarúgó Bajnokok Ligája mostani idényében, az MDR tv pedig úgy tudja: a Debrecen egyik meccsét vizsgálja az európai szövetség (UEFA).

Az információk alapján múlt szombaton az UEFA fegyelmi bizottsága "a Debrecen legalább nyolc játékosát" kihallgatta Budapesten, s egy játékosügynök is gyanúba keveredett. A FAKT szerint a hajdúságiak több találkozóját is vizsgálják. Horváth Béla, a DVSC technikai vezetője a német hírügynökség megkeresésére szerdán este azt mondta: semmit nem tud erről az ügyről.

Az UEFA a nemzetközi bundabotránnyal összefüggésben vizsgálódik egy másik, korábbi debreceni összecsapással kapcsolatban is: május elején több játékost kihallgattak a svájci Young Boys elleni, 2008-as UEFA Kupa-párharccal kapcsolatban. A debreceniek rutinellenőrzésnek nevezték a vizsgálatot.

Címlapról ajánljuk
Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Az olajországok ismét lefékezték az ENSZ klímatárgyalásait – eről beszélt az Inforádióban Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center társalapítója, senior klímapolitikai tanácsadója. A júniusban Bonnban rendezett egyeztetéseken több kulcsfontosságú kérdésben sem született megállapodás, miközben figyelemre méltó geopolitikai változásként látszik, hogy Kína egyre inkább a nemzetközi klímaegyüttműködés fenntartása mellett lép fel.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×