Infostart.hu
eur:
354.34
usd:
309.94
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Platini újra jelölteti magát UEFA-elnöknek

Ismét jelölteti magát az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöki posztjára Michel Platini. A játékosként 1984-ben Európa-bajnok francia sportvezető a szervezet tel-avivi kongresszusán, csütörtökön jelentette be a folytatásra vonatkozó tervét.

"Sok mindent elértünk már együtt, és tudom, hogy nagyon sok mindent fogunk még csinálni közösen a jövőben is, ezért jelentem most be jelentkezésem az UEFA elnöki pozíciójára" - fogalmazott az 54 éves Platini, aki 2007 óta áll az UEFA élén.

A jelenlegi elnöknek egyelőre nincs még kihívója, és úgy tűnik, olyannyira erős a pozíciója, hogy nem is lesz.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×