Luis Figo édesapja hajdanán egy kis bárt vezetett, édesanyja varrónőként dolgozott. Tisztességgel ellátták a munkájukat, de az életükben a legfontosabb a fiúk, Luis "gardírozása" volt. A srácot már 12 évesen a jövő szupersztárjaként emlegették a környékbeli edzők, ám arra senki sem gondolt, hogy a következő évtizedeken a kiskorában még tejfölszőke gyerek az ország futballtörténetének első számú alakja lesz, még a mitikus Eusébiót is lepipálva.
Figóban a portugálok nem csak a futballtudást, hanem az észt, a példamutató életvezetést és a jellemet is becsülik. Négy nyelven beszél, a portugálon, a spanyolon és az olaszon kívül angolból is erős - hajdanán, míg svéd felesége meg nem tanult spanyolul, angolul beszélgettek. Luis példakép, akinek voksa a legutóbbi választásokon rengeteg szavazatot hozott az általa támogatott pártnak Portugáliában.
A teljes neve Luis Filipe Madeira Caiero Figo. 1972. november 4-én született a Lisszabonhoz tartozó Almadában. Első klubja az Os Pastilhas volt. Tizenhét éves korában már a Sporting első csapatának keretében szerepelt, majd 1990. április 1-jén, a Marítimo ellen bemutatkozott az élvonalban. 1995-ig 135 mérkőzésen 15 gólt ért el. A Sportingban magyar is dolgozott az őt edző stábban: Mészáros Ferenc.
1995 nyarán nagy vihart kavarva az FC Barcelonához szerződött, miután Olaszországban - tekintve, hogy előszerződést írt alá a Parmával és a Juventusszal is - két évre kizárták az átigazolásokból. Barcelonában az egyetlen légiós volt, akire mindhárom edző, sorrendben Johan Cruyff, Bobby Robson és Louis van Gaal is támaszkodott. A Barçában leginkább jobbszélsőt játszott, Figo szerint Johan Cruyff találta ki neki ezt a szerepkört.
2000 nyarán, 55 millió dolláros világcsúcsösszegért szerződött a Real Madridba, megvásárlása része volt Florentino Pérez győzelemmel végződő elnökválasztási kampányának. Villámgyorsan beilleszkedett új csapatába, az első szezonja végén a Primera División legjobbjának választották, gyakorlatilag ő volt a királyi klub első "galaktikusa". És az első távozó is közülük: 2005 nyarán, az új igazolások érkezésekor inkább kevesebb fizetésért az Intert - és a játéklehetőséget - választotta, mintsem hogy ücsörögjön a cserepadon.
Jókor került jó helyre: harmincon túl is sikert sikerre halmozott az Interrel. Bár már nem volt mindig a kezdő csapat tagja, négy bajnoki címet nyert sorozatban. Jól kijött Roberto Mancinivel is, de José Mourinhóval, a honfitárssal kifejezetten baráti volt a kapcsolata. Állítólag a Különleges érkezésének is nagy része volt abban, hogy Figo, korábbi terveivel ellentétben, nem szerződött 2008 nyarán, hanem pályafutása utolsó szezonját is az Internél töltötte.
Nehéz lajstromozni klubsikereit: portugál bajnoki második (1995), bajnoki harmadik (1990, 1993, 1994), kupagyőztes (1995), spanyol bajnok (1998, 1999, 2001, 2003), bajnoki második (1997, 2000, 2005), bajnoki harmadik (1996, 2002), kupagyőztes (1997, 1998), kupadöntős (1996, 2002, 2004), olasz bajnok (2006, 2007, 2008, 2009), kupagyőztes (2006), olasz szuperkupa-győztes (2005, 2006, 2008), a Bajnokok Ligája-győztese (2002), KEK-győztes (1997), európai szuperkupa-győztes (1997, 2002), Világkupa-győztes (2002) volt.
Járt már többször Magyarországon is, először 1990-ben, a Békés megyében rendezett ifjúsági Európa-bajnokságon, ahol ezüstérmet nyert. (Aztán nemrégiben járt egy termék reklámozásához a nevét és az arcát adva.)
Századik válogatottságát 2004 februárjában, az angolok ellen ünnepelte. A portugáliai Eb után hivatalosan is elköszönt a válogatottságtól, elhatározása azonban nem tartott ki egy évig sem. Hosszas - és össznépi - unszolás után 2005. június 4-én már ismét ő vezette ki kapitányként a csapatot a szlovákok elleni, döntőjelentőségű selejtezőre... A 2006-os világbajnokság után búcsúzott végleg a nemzeti tizenegytől. Pályafutása során 127 meccset játszott a portugál A válogatottban, 2004-ben Eb-ezüst-, 2000-ben Eb-bronzérmet nyert, utóbbit az elődöntőbe jutással. A korosztályos válogatottal junior-világbajnok (1991), ifjúsági vb-bronzérmes (1989), hivatalos U16-Eb: 1. (1989), az U18-as csapattal Eb-ezüstérmes (1990), az utánpótlás-válogatottal ugyancsak Eb-ezüstérmes lett.
Pályafutása csúcspontját az ezredforduló körüli évek jelentették: a France Football aranylabdása (2000), a FIFA szavazásán a világ legjobb futballistája (2001), a FIFA szavazásán a világ második legjobb futballistája (2000), a World Soccer szavazásán az Év futballistája (2000) lett.
Alig néhány hónappal a Barcelonához szerződése után a katalán fővárosban találkozott a svéd Helen Svedinnel, akit feleségül vett. Három kislányuk született, Daniela (1999), Martina (2002) és Stella (2004), most várják a negyedik gyermeket, talán egy fiút.
