Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
325.92
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Overdose Kincsem és Imperiál nyomában

Kincsem 54 győzelmet szerzett pályafutása során, a listán mögötte holtversenyben a második helyen álló Eclipse és Karayel (a Nemzeti Sportban publikált statisztika alapján) 18 győzelemig jutott.

Kincsem 1874-ben Kisbéren jött a világra, majd 1887-ben, Tápiószentmártonban pusztult el. A wikipedia szabad lexikon szerint "apja egy Cambuscan nevű import angol telivér volt, amelyet 1871-ben vásárolt meg Francis Cavaliero a kisbéri ménes számára. Anyja Water Nymph, az ozorai Esterházy-ménes kancája volt, amelyet 1873-ban vittek Kisbérre fedeztetni.
Kincsem karrierje kétéves korában, 1876-ban kezdődött.

Trénere az Angliából Magyarországra, Gödre települt Hesp Róbert volt. Akkor még nem sejtették, hogy már a neve is telitalálat, hiszen valóban kincset ért tulajdonosának, sőt az egész nemzetnek is."

A ló pályafutása csúcspontján végigversenyezte Nyugat-Európa a lóversenyzésben élen járó országait, legnagyobb sikereit Magyarország mellett Ausztriában, Németországban, Angliában és Franciaországban érte el.

A legsikeresebb éve talán az 1878-as volt, az akkor négyéves csodaló megnyerte a Goodwood Cupot, s győzött a híres baden-badeni derbin is. Utóbbin újrafutásban nyert, hat hosszal megverve riválisát, Prince Giles The Firstöt.

Imperiál, ugyancsak a kisbéri ménesben született, majdnem száz évvel Kincsem után, 1960-ban. 1989-ben pusztult el. A wikipedia szerint "a nagy termetű csókaszemű mén első ránézésre nem ígért sokat: homlokától a szájáig széles hókával díszített sárga szőre, élénksége és kesely lábai nem jellemzők a jó telivérekre. A hippológusok szerint az ilyen jegyekkel rendelkező lovak "puhák", sérülékenyek, nem szeretnek küzdeni, versenyző képességük sem jó.

Imperiál 1962 és 1964 között Magyarországon veretlen maradt, s megnyerte az Osztrák Derbyt, a Szocialista Országok Nagydíját, kétszer az Ausztriai Díjat. Legnagyobb sikere egy 2. helyezés a Baden-Badeni Nagydíjon. Háromévesen Baden-Badenben második lett egy angol telivértől, Espresso mögött. Ez olyan nagy siker volt, hogy 1963 őszén meghívást kapott a világ 11 legjobb lovának megmérettetésére Washington D.C.-be. Ott hetedik helyezést ért el." Versenyzői pályafutása befejeződése után elkezdődött nagyszerű tenyészkarrierje."

Overdose vasárnap pályacsúccsal nyerte meg az OTP-Hungária Nagydíjat a Kincsem Parkban. Zsokéja, a világhírű Christophe Soumillon szerint: "Hatvan százalékos állapotban volt a ló, és ennek hetven százalékát lovagolta ki."

Mikóczy Zoltán, a ló tulajdonosa elmondta, hogy az ascoti versenyekre kell bombaformába hozni a lovat, s ez még akkor is igaz, ha következő, felkészülésre szánt, már angliai versenyén olyan összedíjazás lesz, amilyenen még sosem indult Overdose. Az elért 52.6 mp-s időeredményt valamennyi felszólaló káprázatosnak nevezte, olyannak, amely világviszonylatban is szenzációt keltő.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×