Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
325.92
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Overdose a The New York Times címlapján

Overdose a magyar Seabiscuit, az amerikaiaknak a 30-as évekbeli gazdasági válság idején reményt adó legendás versenyló - írta a hétfői The New York Times, amely címlapján közölt cikket és képet a magyar csodalóról.

Overdose nemzeti hős lett a krízis sújtotta Magyarországon - fogalmazott a tekintélyes napilap azzal kapcsolatban, hogy a versenyló hatalmas fölénnyel nyerte meg vasárnap a budapesti Kincsem Parkban rendezett OTP-Hungária Nagydíjat, s ezzel 12. versenye után is veretlen maradt.

A versenyen több mint 20 ezres tömeg volt a lelátókon, és sokan otthon nézték az eseményt; a magyarok legalább egy délutánra elfelejthették a miniszterelnök lemondását és a nemzeti valuta értékvesztését.

Az idők rosszabbra fordulásával a négyéves mén lett a magyar Seabuscuit, amely egykor, a nélkülözés idején a remény jelképe volt az Egyesült Államokban. A cikk szerzője szerint úgy tűnik, hogy a magyarok a versenyló kapcsán saját magukra gondolnak, akiket szerintük alul értékelnek és lebecsülnek.

Ennek a lónak küldetése van Magyarországon - idézte az újság Mikóczy Zoltánt, a négylábú tulajdonosát. A The New York Times szerint nem lehet eltúlozni azt a büszkeséget, amelyet ez a sok csalódáson keresztülment kis nemzet érez Overdose miatt. A már a hitelválság előtt eladósodott és lanyhán növekedő gazdaságú Magyarországon egy ideig nem az állami segélyekről és csődökről, hanem a versenylóról volt szó, amelyet Kincsemhez, minden idők egyik leghíresebb lovához hasonlítanak.

A lap részletesen leírta az állat történetét, utalva arra, hogy az angliai Newmarketben 2006-ban mindössze 3500 dollárért vásárolt ménért már 6,5 millió dollárt is kínáltak. Tulajdonosa azonban nem hajlandó áruba bocsátani; mint fogalmazott, az ember nem adja el az álmait.

Németországban Wunderpferdként, csodalóként, Nagy-Britanniában pedig Budapest Bulletként, budapesti lövedékként emlegetik Overdose-t. A lap kiemelte: népszerűsége a politikusokat is vonzza. Múlt pénteken Orbán Viktor Fidesz-elnök látogatta meg, aki reményei szerint ismét miniszterelnök lehet a jövő évi választások után.

Mint az újság írta, a kamerák előtt a négylábú sztárral pózoló jobbközép politikus arról beszélt: Magyarországon manapság bukásról, kudarcról és pesszimizmusról lehet a leggyakrabban hallani. Amikor egy ló is csodára képes a semmiből, akkor ez a remény jele, hogy az ország kijuthat a jelenlegi reménytelen helyzetből.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×