Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
325.92
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

A Sopron nyerte a nyitányt

A címvédő Sopron 73-54-re győzött hazai pályán a Szeged ellen a női kosárlabda-bajnokság döntőjének nyitányán.

A négy között meglepetésre az 1997 óta mindig döntős Pécset búcsúztató szegediek 12-12-ig bírták a lépést a bajnoki címvédővel, amely ezt követően Amber Holt vezetésével fokozatosan meglépett. A túloldalon az ugyancsak amerikai Michelle Maslowski remekül célzott, ám az elmúlt két szezonban aranyérmes hazaiak így is nyolc ponttal nyerték a nyitónegyedet. A folytatásban az ukrán Olena Zserzserunova találataival öt perc alatt minimálisra faragták a különbséget Donkó Orsolya tanítványai (31-30), ám innentől csak soproni kosarak születtek a nagyszünetig. A félidőben 40-30 volt az állás.

Térfélcsere után gyakorlatilag eldőlt a meccs, a vendégek nyolc pontjára ugyanis további 14 érkezett az Euroliga negyedik helyén végzett soproniaktól. Székely Norbert együttesében Honti Kata és Jelena Milovanovic is magára talált, Holt pedig már 20 pont felett járt, így a harmadik játékrész végén 58-44-et mutatott az eredményjelző. Az utolsó 10 percben a Tisza-partiak már nem tudtak faragni a hátrányon, így a címvédő magabiztosan hozta az első felvonást.

A három sikerig tartó finálé második mérkőzését szerdán rendezik Szegeden.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×