Infostart.hu
eur:
363.47
usd:
325.93
bux:
142839.62
2026. november 6. péntek Lénárd

Megismételheti-e az isztambuli csodát a Liverpool?

Sokak szerint már szinte teljesen lefutott a Chelsea és a Liverpool párharca a labdarúgó Bajnokok Ligájában, miután a múlt heti első meccsen a londoniak idegenben 3-1-re nyertek. A Vörösök a 2005-ös isztambuli BL-döntőből merítenek erőt, amikor egyszer már sikerült a padlóról felállni. Fernando Torreséknek három góllal, vagy négyet rúgva kettővel kellene nyerniük.

Kiénekelheti-e a sajtot a Liverpool a Chelsea szájából, és a feltámadásairól is híres csapat képes-e kétgólos hátrányból idegenben kivívni a továbbjutást? A két együttes múlt szerdai első meccsét tekintve aligha. Azon a találkozón a Kékek remekül hatástalanították a liverpooli kulcsembereket, és okos játékkal diadalmaskodtak.

A Liverpool azonban nem arról ismert, hogy eleve feladja, hiszen Rafael Benítez menedzser együttes többször is vert helyzetből állt fel, és nyert meg fontos meccseket. A legemlékezetesebb fordítást a 2005-ös BL-döntőben produkálták, amikor 0-3-ról egyenlítettek a Milan ellen, majd tizenegyesekkel gyűjtötték be a trófeát. De említhetnénk a 2006-os FA-kupa fináléját, amelyen 0-2-ről egalizáltak Gerrard vezetésével. Ebben a szezonban is több olyan meccs volt, amelyen a Vörösök hátrányból fordítottak, így ez a lélektani helyzet nem lesz ismeretlen a számukra.

A Bolton mindenesetre példát mutatott a Liverpoolnak arra, hogyan kell három gólt lőni a Stamford Bridge-en, a Chelsea ellen. A szombati bajnokin a Kékek 4-0-ra vezettek, majd teljesen kiengedtek, így a Bolton szűk tíz perc alatt háromszor is betalált, és az egyenlítéshez is közel állt. Meglepő volt, hogy a londoniak védelme mennyire bizonytalanul játszott, a régóta együtt szereplő Cech, Terry, Carvalho hibát hibára halmozott.

A trióból a kedd esti meccsen a csapatkapitány nem lesz ott eltiltása miatt, így középen vélhetően Alex lesz Carvalho partnere. José Bosingwa felépülésére továbbra is várni kell, így a jobb oldalon ismét az első meccs hőse, a két gólt fejelő Braniszlav Ivanovics szerepelhet.

A Liverpool menedzsere, Rafael Benítez azt is megengedhette magának a Blackburn elleni szombati bajnokin, hogy pihentesse Steven Gerrardot. Korábban úgy tűnt, a középpályásnak húzódása miatt heteket kell kihagynia, ám végül az a megoldás született, hogy nem minden meccsen lép pályára. Mivel szombaton pihent, így várhatóan a Chelsea ellen ismét szerepelhet. Visszatérhet az eltiltását letöltő Javier Mascherano is.

A bajnokin két remek gólt szerző Fernando Torres szerint a siker magabiztosságot ad az együttesnek a keddi összecsapás előtt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×