Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
325.95
bux:
143135.45
2026. november 6. péntek Lénárd

Moto2 lesz a 250 kcm-ből

A Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) illetékes bizottsága, valamint a versenyzők tanácsa úgy határozott, hogy legkésőbb 2011-től egy gyár látja el erőforrásokkal a gyorsasági-vb eddigi 250 kcm-es kategóriájának résztvevőit. Az új géposztály elnevezése Moto2 lesz.

Az még nem dőlt el, hogy melyik gyár szállítja majd a motorokat, egyes sajtóhírek szerint a Kawasaki és a Yamaha pályázik a legnagyobb eséllyel. A Honda már előre jelezte, hogy nem kíván részt venni az "egysíkú" versengésben.

A motorok 600 kcm-esek lesznek. Claude Danis, a FIM egyik illetékese elmondta, hogy a döntés meghozatalakor a költségek csökkentése volt a fő szempont.

A 250 kcm-esek között jelenleg két magyar, Talmácsi Gábor és Tóth Imre versenyez a vb-n.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés a piacokon: merre induljanak most a befektetők?

Vérengzés a piacokon: merre induljanak most a befektetők?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsor első részében a csütörtoki tőzsdei esés okait elemeztük Ignáth Miklóssal, a Portfolio Investment Services vezető privátbankárával. A második blokk témája, hogy hogyan sikerült Magyarországnak az európai trendekkel szembemenve jelentősen csökkentenie az állampapírhozamokat. Megvizsgáltuk, mennyit spórolhat ezen a költségvetés, és milyen szerepet játszanak a folyamatban az euróbevezetési tervek. Vendégünk Beke Károly, a Portfolio makrogazdasági elemzője volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×