Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
325.95
bux:
143135.45
2026. november 6. péntek Lénárd

Ancelotti kizárta, hogy a Chelsea-hez menne

Carlo Ancelotti, a Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint megállapodott volna a Chelsea-vel, hogy a következő idénytől átveszi a londoni együttes irányítását.

"Kizárom annak a lehetőségét, hogy a Chelsea-hez megyek - idézte a 49 éves trénert az ANSA olasz hírügynökség. - És azt is, hogy a Manchester Unitedhez" - tette hozzá.

A sajtóban a múlt héten jelentek meg írások arról, hogy a szakembert a Chelsea csábítja az angol csapatot ideiglenesen az idény végéig irányító holland Guus Hiddink helyére. Ancelottit a Real Madriddal is hírbe hozták, Florentino Perez ugyanis újbóli elnökké választására az olasz mestert ígéri vezetőedzőnek.

A tréner azonban szombaton, a Chievo felett aratott 1-0-s győzelmet követően ismét leszögezte, hogy ki akarja tölteni a jövőre lejáró szerződését. Ennek feltétele ugyanakkor, hogy alakulatával az első három között végezzen a most zajló bajnokságban, rosszabb eredményt ugyanis a klubvezetés nem tolerálna. A Milan pillanatnyilag a harmadik helyen áll az Internazionale és a Juventus mögött.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés a piacokon: merre induljanak most a befektetők?

Vérengzés a piacokon: merre induljanak most a befektetők?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsor első részében a csütörtoki tőzsdei esés okait elemeztük Ignáth Miklóssal, a Portfolio Investment Services vezető privátbankárával. A második blokk témája, hogy hogyan sikerült Magyarországnak az európai trendekkel szembemenve jelentősen csökkentenie az állampapírhozamokat. Megvizsgáltuk, mennyit spórolhat ezen a költségvetés, és milyen szerepet játszanak a folyamatban az euróbevezetési tervek. Vendégünk Beke Károly, a Portfolio makrogazdasági elemzője volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×