Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
326.16
bux:
142824.75
2026. november 6. péntek Lénárd

A Bayern is beiratkozott a barcelonai focisuliba - videó

Barcelonai részről a vezetőedző, az elnök és a játékosok is óvatosan nyilatkoztak, miután a katalán egyesület 4-0-ra verte a Bayern Münchent a BL negyeddöntőjének első meccsén. A másik oldalon ugyanakkor letargikus a hangulat, Franz Beckenbauer szerint a klub történetének legrosszabb teljesítményét mutatták be a játékosok a Nou Campban.

A Bayern München története legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Barcelonától szerda este a Bajnokok Ligája 1992 óta íródó történetében. A 4-0-s eredmény egyben csúcsbeállítás is, ugyanis a bajor alakulat 50 éves nemzetközi kupatörténelme során legfeljebb négy góllal maradt alul ellenfeleivel szemben, korábban öt alkalommal.

"Nagyon elégedett voltam a játékosaimmal, dagadt a mellem a büszkeségtől, amikor láttam, milyen keményen hajtanak. Ennek ellenére két lábbal a földön kell maradnunk, hiszen ez még csak az első mérkőzés volt, a visszavágón mindenképpen lőnünk kell egy vagy két gólt a biztos továbbjutáshoz" - mondta Josep Guardiola, a Barcelona edzője a találkozó után.


A spanyol bajnokságban listavezető katalán együttes már az első félidőben eldöntötte az összecsapást, fantasztikus támadósora révén, Lionel Messi két, valamint Samuel Eto'o és Thierry Henry egy-egy góljával már 45 percet követően beállították a végeredményt. A trió már 82 gólt jegyez ebben a szezonban. A Barca mindemellett számos helyzetet dolgozott ki, ráadásul Howard Webb játékvezető egy jogosnak tűnő 11-estől is megfosztotta az együttest.

"A vak is láthatta, hogy büntető volt. Az igaz, hogy nem kellett volna így reagálnom, de teljesen egyértelmű tizenegyes volt" - mondta Guardiola, aki azért kérte számon túlságosan is vehemensen a játékvezető ítéletét, mert az eset után Messi sárga lapot kapott, így ha a müncheni visszavágón is lappal figyelmeztetik, akkor kénytelen lesz kihagyni az elődöntő első mérkőzését.

Több barcelonai játékos is és maga Joan Laporta klubelnök is óvatosságra intett a találkozó után. Thierry Henry a 2004-es Milan-Deportivo párharca emlékeztetett, amely során az olasz együttes 4-1-re nyert az első meccsen, majd a spanyolok a visszavágón 4-0-ra győztek. "A Bayern veszélyes csapat, amely hazai pályán képes végrehajtani azt, ami mi, ezért óvatosnak kell lennünk" - mondta a francia támadó.

"Képzelgés lenne már az elődöntőre gondolni. A visszavágó nehezebb lesz, semmi sem dőlt, noha kiváló eredményt értünk el. Ez egy nagyszerű futballeste volt az egyik legjobb csapat ellen" - emelte ki a klubelnök.

Miközben Barcelonában óvatosak, a müncheniek nem táplálnak hiú reményeket, mindenki úgy véli, a párharc eldőlt. Jürgen Klinsmann vezetőedző szerint a Bayernnek már csak a Bundesliga megnyerésére kell koncentrálnia.

"Minden gyengeségünk kijött ezen a mérkőzésen, ráadásul a Barcelona fantasztikusan futballozott. Bebizonyosodott, hogy rengeteget kell még dolgoznunk ahhoz, hogy Európa legjobb négy csapata között lehessünk, jelenleg csak a negyeddöntőig tudunk eljutni" - mondta.

Franz Beckenbauer, a Bayern elnöke szerint az első félidei játék a müncheniek történetének leggyengébb produkciója volt. "Ez majdnem megalázó volt, futball-leckét kaptunk a Barcelonától" - fakadt ki.

A klub ügyvezetője, Karl-Heinz Rummenigge is azt mondta, a BL-ben már nincs esély a továbbjutásra, így minden erővel a Bundesligára kell összpontosítani.

Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×