Infostart.hu
eur:
363.13
usd:
322.44
bux:
148474.99
2026. november 4. szerda Károly

Mourinho ismét nyafog

José Mourinho, az Internazionale portugál vezetőedzője ki nem állhatja a mérkőzések utáni médiakötelezettségeket.

"Egy óráig kell rendelkezésre állnom, pedig utálom ezt, tényleg utálom - mondta egy interjúban a Sky Sports csatornán. - Természetesen alkalmazkodnom kell, a szerződésem is kötelez erre, de szeretni sohasem fogom ezeket a véget nem érő találkozókat" - tette hozzá.

Mourinho kitért arra, hogy a legnehezebben közvetlenül az után jött ki a médiával, hogy júniusban átvette a milánói csapat irányítását.

"Számomra a kezdet komoly nyomást jelentett, az egyet nem értés időszaka volt. Nem voltam boldog, hogy mindenre válaszolnom kellett. Fáradt voltam, de mivel ez a munkámhoz tartozik, tettem a dolgom" - fűzte hozzá.

Ezzel együtt elégedett lehet a 45 éves tréner, mert csapatát nem érheti sok kritika az eredménytelenség miatt. A bajnokságban 17 fordulót követően az élen áll, hat ponttal előzi meg a második helyezett Juventust, s a Bajnokok Ligájában is versenyben van, ahol a nyolcaddöntőben a Manchester Uniteddel mérkőzik februárban és márciusban.

"Nagyon örülök annak, ahogy a dolgok mennek, tényleg nagyon elégedett vagyok az Interrel" - szögezte le.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Drasztikus lépést szorgalmaz a szakma a súlyos gondokkal küzdő építőiparban

Drasztikus lépést szorgalmaz a szakma a súlyos gondokkal küzdő építőiparban

Tizenkét meghatározó hazai szakmai és munkaadói szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására, válaszul az ágazatot sújtó, egyre kritikusabb szakemberhiányra - írja közleményében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége. Az átfogó reform fókuszában a gyakorlatorientált oktatás, a vállalatok aktív bevonása és egy új, úgynevezett triális képzési modell áll, amely hosszú távon biztosíthatja a minőségi utánpótlást. A jövő héten jön a Future of Construction konferenciánk, amelyen előad majd az ÉVOSZ elnöke, Koji László is. Érdemes lesz ott lenni!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×