Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.67
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző

Sisa Tibor lemondott

Lemondott Sisa Tibor, a nyári csehországi Európa-bajnokságon bronzérmes magyar U19-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzője.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának tájékoztatása szerint a szakember a vezetőkkel történt egyeztetést követően, közös megegyezéssel távozik.

Az MLSZ két héttel ezelőtt kiadott egy közleményt, melyben az szerepelt, hogy az utánpótlás válogatottakat irányító új operatív teamben számítanak Sisa munkájára is.

"Jelentősen csökkent volna a mozgásterem az új felállásban, ezért a Jámbor László sportágfejlesztési igazgatóval folytatott beszélgetésünk után úgy döntöttem, hogy ebben nem szeretnék részt venni" - mondta Sisa az MTI-nek. "Az én értelmezésem szerint nekem csak végrehajtó feladat jutott volna. Én lettem volna az operatív team irányítóinak a pályaedzője, azaz nekem annyi szerep jutott volna, hogy az edzéseken arrébb rakjam a bójákat. Ezt nem tudtam volna szívvel-lélekkel csinálni, ezért azt éreztem korrektnek, ha időben szólok a vezetőknek. Nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést, mert érzelmileg is kötődtem a csapathoz, és a csehországi Eb után még úgy gondoltam, hogy legalább öt évig szövetségi edzőként dolgozom az MLSZ alkalmazásában, de nem így alakult."

A szakember elmondta, több hazai és külföldi klub is megkereste. "Amikor szövetségi edző voltam, akkor is kaptam ajánlatokat, nem tagadom, jó érzés, hogy sok helyen érzik úgy, szükség lenne rám."

Címlapról ajánljuk
Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Elképesztő közlekedési kihágásokatat tapasztalhatnak nap mint nap a fővárosban közlekedők: a robogós, e-rolleres és kerékpáros ételfutárok gyakran fittyet hánynak mindenféle KRESZ-szabályra, miközben a hátukon hurcolt hatalmas dobozzal egy cég hírét is szerteviszik, nemcsak a megrendelt ételt. Beazonosításuk azonban nehéz, mert jelöletlen járművekkel dolgoznak. Erről az egyre égetőbb közlekedési problémáról kérdezte az InfoRádió Pető Attila közlekedési szakoktatót, a „KRESZ-professzort”.

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×