A címvédő finn Kimi Raikkönen (Ferrari) a negyedik, honfitársa, a Magyar Nagydíjon győztes Heikki Kovalainen (McLaren) az ötödik helyről kezdheti meg a valenciai futamot vasárnap délután két órakor.
A címvédő finn Kimi Raikkönen (Ferrari) a negyedik, honfitársa, a Magyar Nagydíjon győztes Heikki Kovalainen (McLaren) az ötödik helyről kezdheti meg a valenciai futamot vasárnap délután két órakor.
A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai tőzsdék is. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.
Szijjártó Péter a szerb energiaügyi miniszterrel, Dubravka Dedoviccsal tartott közösen sajtótájékoztatót.
France says a 15-strong French military contingent has arrived and more forces will be there in the coming days.