A sokat által a Chelsea leghasznosabb tagjának tartott Claude Makelele Sinda Kinshasában, az egykori Zaire, a mai Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában született 1973. február 18-án. Édesapja labdarúgó volt, a zairei nemzeti együttesben is szerepelt. Claude négyéves volt, amikor a család Franciaországba, Epinay-sous-Sénárt városába költözött.

A közeli Boussy-Saint-Antoine csapatában kezdődött Makelele karrierje, majd a família átköltözött Savigny-le-Temple-be, és a kis Claude a helyi Melun együttesében folytatta. Kezdetben középhátvédként szerepelt, ám középpályást faragtak belőle, mivel az alakulatban ott volt későbbi válogatottbeli partnere, Lilian Thuram. 16 évesen csatlakozott a Brest egyesületéhez, ahol Bernard Lamával és David Ginolával játszott együtt.

A Brest csődbe ment, így Makelelére a Nantes csapott le 1991 decemberében - abban a hitben, hogy ő lesz az új Alain Giresse. Claude, apja tanácsára, aki számos klub edzőközpontját végignézte, elfogadta a Kanárik ajánlatát. Az első szezonban még csak a tartalékok között szerepelt, majd 1992 augusztusában debütált a Ligue 1-ben a Metz ellen, és ezt az idényt szinte végig a pályán töltötte. 1993 májusában tagja volt a PSG elleni kupadöntőt elbukó együttesnek. A Nantes-ben remek gárda jött össze ekkoriban Jean-Claude Suaudeau keze alatt, a Reynald Pedros, Nicolas Quedec, Christian Karembeu, Patrice Loko és Makelele fémjelezte alakulat 1995-ben meglepetésre megnyerte a francia bajnokságot. A sikerre Aimé Jacquet, a francia nemzeti együttes szövetségi kapitánya is felkapta a fejét, és beválogatatta Makelelét, aki Norvégia ellen, 1995 nyarán debütált a Les Bleus-nél. (Második válogatottságára viszont közel két évet volt kénytelen várni.)

A következő idényben a Bajnokok Ligájában is pályára léphetett. A Nantes az elődöntőig menetelt, és csak a későbbi győztes Juventus állította meg a Kanárikat. Az 1996-1997-es szezonban az egylet bronzérmet nyert a bajnokságban, köszönhetően többek között Makelelének, aki hat gólt szerzett, soha ennyit azóta sem egy idényen belül. Közben részt vett az atlantai olimpián és az utánpótlás Eb-n.

Hat nantes-i év után, amelyet karrierje legszebb periódusának tart, az Olympique Marseille-hez szerződött, ám a költözés nem lett sikeres, nem érezte jól magát a kikötővárosban. Bár szinte az összes találkozón kezdő volt, nem a posztján szerepeltették, így lemaradt a hazai rendezésű világbajnokságról.

1998 nyarán a Celta Vigo 2,3 millió dollárért szerződtette. Azért választotta a spanyol gárdát, mert nyugalomra vágyott. Első szezonjában a vigóiakkal az UEFA-kupa negyeddöntőjéig masírozott, ahol a sors irónájaként pont korábbi klubjától, a Marseille-től kaptak ki.

2000 nyarán már sztárklubok versenyeztek kegyeiért, végül a Juventust és a Parmát is kikosarazva a Real Madridot választotta. A váltás viharosra sikeredett, hiszen sem a Celta, sem a királyi gárda nem volt hajlandó engedni az árból. Makelele megtagadta az edzést a vigóiaknál addig, amíg el nem fogadják a fővárosiak ajánlatát. Végül pont került az ügy végére, és 14 millió euró ellenében csatlakozhatott a Real keretéhez.

Első madridi idénye végén bajnokságot nyert a klubbal, majd az akkoriban a galaktikus jelzőt méltán kiérdemelt Reallal 2002 májusában ért a csúcsra: a BL-döntőben 2-1-re verték a Leverkusent - ezt tartja madridi pályafutása csúcsának. A Figo és Zidane uralta középpályássor kihagyhatatlan tagja volt a francia, aki a stabilitást és a szűrést biztosította a sztárokkal teletűzdelt együttesnek.Miután 2003-ban ismét megnyerte a királyi gárda a bajnokságot, Makelele elérkezettnek látta az időt, hogy kivívja a nagyobb megbecsültséget - mind anyagi, mind erkölcsi téren, ám ez nem sikerült, így akárcsak érkezése, távozása is viharos volt. Hiába vált a világ egyik legjobb védekező középpályásává, nem tartozott a jól kereső játékosok közé. Heti 13 ezer fontot keresett, így nem hogy Ronaldo vagy Raúl, de az alig szereplő Steve McManaman is előtte járt. Különösen azt sérelmezte, hogy az akkor szerződtetett David Beckham ötször többet keresett nála. Ügynöke, Marc Rogers már ekkor jelezte, ha a Real nem hajlandó emelni, védence nem sokáig marad a Bernabeu-stadionba. Noha Zidane a gárda legfontosabb tagjának nevezte, az új tréner, Carlos Queiroz kész volt őt feláldozni Beckham csapatba illesztéséért. Volt játékostársa, McManaman azzal magyarázta a Real vezetőinek hajthatatlanságát, hogy a francia mezeinek eladása nem fedezi a magasabb bért.

A Real nem emelte a bérét, így merész lépésre szánta el magát: nem vett részt a fővárosiak edzésén. A madridi vezetőség ennek ellenére nem akarta eladni a játékost, de ez az álláspont gyorsan megváltozott, miután meglátták Roman Abramovics ajánlatát. Az orosz milliárdos Claudio Ranieri menedzser kérésére 16,8 millió fontot (24 millió eurót) áldozott a középpályásra, akiben az olasz tréner a Chelsea egyik alappillérét látta. Az orosz tulajdonos természetesen megadta a Makelele által kért fizetést (évi 3 millió eurót), és miután a két klub az átigazolási időszak utolsó napján megegyezett, a francia az Abramovics-éra első szezonjának utolsó érkezőjeként csatlakozhatott a Kékekhez.

A Real elnöke, Florentino Pérez még egyet odaszúrt a franciának azzal, hogy kijelentette, nincs szükségük rá, és a gárda nem fogja megérezni a hiányát. Hogy az ex-presidentének nem volt igaza, azt jelzi, a Blancók 2003 és 2006 nyara között semmilyen címet sem nyertek. Nem mindenki értett egyet Pérezzel - a Realtól ekkor elküldött Fernando Hierro úgy vélekedett, Makelele elvesztése a galaktikus korszak végének, egyúttal a Chelsea felemelkedésének a kezdete, míg Zidane ennyit mondott: "minek tesznek arany fényezést egy Bentley-re, ha éppen kiszedték belőle a motort?"

A Chelsea-ből is hamar kihagyhatatlan futballista lett; a negyedik legtöbbet szereplő játékosa volt a Kékeknek. Ranieri szerint olyan a Chelsea-nek, mint az elem egy drága órában. Makelele a bajnokságban és a BL-ben is megbízhatóan teljesített. A 2004-es Eb-n alapembere volt a francia válogatottnak is, ám a gárda a negyeddöntőben búcsúzott. A csalódást keltő szereplés után Zidane-nal és Thurammal együtt lemondta a szereplést a nemzeti csapatban.

A nyáron érkezett José Mourinho háromtagú középpályássorában is biztos helye volt, labdaszerzései és kiegyensúlyozott teljesítménye teremtette meg az alapját a kevés kapott gólnak, a szélsőkre épülő játéknak, valamint hozzájárult Frank Lampard csillogásához is. Makelele ebben az idényben lőtte az első gólját kék mezben. A 37. fordulóban a Chelsea már bajnoki címe birtokában fogadta a Charltont, és gólnélküli állásnál a találkozó végén megítélt büntetőt a társak javaslatára Makelele lőtte. Elsőre még hárítani tudta a Charlton portása a rosszul helyezett lövést, de másodjára a kipattanót a francia különös mozdulattal a hálóba jutatta. Nem ez volt az idény gólja, de az biztos, hogy sok szurkoló emlékezetében élénken él a mosolygós középpályás találata és gólöröme, amely során a csapattagok úgy ünnepelték, mintha legalábbis 30 méterről vette volna be a hálót. Az idény végén a Chelsea vezetői 2008-ig meghosszabbították szerződését.

2005 augusztusában engedett a nyomásának, és két társával együtt visszatért a válogatottba, amely vezérletükkel biztosan vívta ki a vb-részvételt. Bár 2005 nyarán sokan attól tartottak, Michael Essien kiszorítja a gárdából, Mourinho megtalálta a megoldást a két klasszis együttes szerepeltetésére. Ennek eredménye nem lehetett más, mint a bajnoki duplázás, amit Makelele pályafutása során először élhetett át. A franciára nem lehetett panasz, továbbra is magas szinten játszotta azt, amit kevesen tudnak jelenleg a futballvilágban: ő gyakorlatilag az összekötő a támadó és a védekező szekció között, tőle indul az összes támadás, és az ellenfél akcióit is ő szűri meg. Erőszakos, kiválóan helyezkedik, és jól lát a pályán. Bár nem túl magas, gyakran vállalkozik fejelésre, és párharcai többségét meg is nyeri. Szerepét az ellenfelek is elismerik, ám eddig kevesen próbálták meg kihúzni a Chelsea méregfogát azzal, hogy Makelelét nem engedik játszani. A legsikeresebb próbálkozás a Fulham menedzserének, Chris Colemannek a nevéhez fűződik, mivel a szomszédvár együttese 2006 tavaszán 1-0-ra legyőzte a Chelsea-t ezzel a taktikával.

Raymond Domenech a Chelsea szürke eminenciását a kezdőbe jelölte a vb valamennyi találkozóján az egészen a döntőig menetelő együttesben. Patrick Vieirával a torna legjobb belső középpályás párosát alkották. Hogy a húzás remekül bevált, az bebizonyosodott a spanyolok és a brazilok elleni találkozón is, mivel leginkább a stabil védekezés miatt diadalmaskodtak a gallok. A vb után újból lemondta a válogatottságot, ám ez a francia kapitányt nem hatotta meg, és a 2008-as Eb selejtezőire behívta. Mourinho nehezményezte a döntést, és kijelentette: "Makelele nem futballista, hanem egy rabszolga. Nincsenek emberi jogai." A nyilatkozatháború után megszületett a megoldás: a középpályás vállalta, hogy az Eb-selejtezőkön még Domenech rendelkezésére áll, ám a tornán már nem lép pályára.

A vb után pár hetes extraszabadságot kapott, hogy feltöltődve kezdje a szezont, így az új idény első fordulóiban nem szerepelt, de visszatérésével ismét biztonságot adott a Chelsea-nek. Hogy a kapu előtt is veszélyes, az a Tottenham elleni 2006 novemberi meccsen bizonyította: több mint 20 méterről kapásból lőtt védhetetlen gólt Paul Robinsonnak. Mivel az idényben ez az egy próbálkozása volt, így elmondhatja magáról, hogy száz százalékos hatékonysággal értékesíti a helyzeteit.

2007 nyarán egy évvel, vagyis 2009-ig meghosszabbította szerződését a Kékeknél. Várhatóan ekkor, 36 évesen hagy fel a labdarúgással, de ha fizikai állapota engedi, könnyen lehet, hogy még ráhúz egy évet. Van egy megállapodása Avram Granttal, miszerint csak a legfontosabb összecsapásokon játszik."Ez a módszer tökéletes nekem, így van lehetőségem pihenni a meccsek között" - mondta a középpályás.

Az idei BL-menetelés mindegyik összecsapásán pályára lépett, és ugyan a Liverpool elleni elődöntő első meccsén a Vörösök gólja előtt hibázott, a visszavágón a tőle megszokott óriási mezőnymunkával és kiváló labdaszerzésekkel rukkolt elő. Rutinja és munkabírása Moszkvában is sokat érhet.