A Real Madrid még nem bajnok - például azért, mert a Villarreal csapatkapitánya, Marcos Senna belőtte az idény gólját a Primera Divisiónban. A kezdőkörből ívelte a labdát a Betis kapujába.
A Sárga Tengeralattjáró jó mérkőzést vívott a sevillai zöld-fehérekkel, sejteni lehetett, hogy egyetlen váratlan villanás eldöntheti a mérkőzést. Ám arra alkalmasint senki sem gondolt, hogy a brazil származású spanyol válogatott (az idény egyik legjobb játékosa!) ilyen góllal dönt.
A Madrid simának tűnő, háromgólos győzelmet aratott az Athletic Bilbao ellen. Javier Saviola szerezte (kapushibából) az első gólt, majd, még az első félidőben, Iker Casillas büntetőt hárított.
A mérkőzés a második félidő derekán, Schuster kettős cseréje után dőlt el. Előbb Higuain labdáját az ugyancsak pillanatokkal korábban beállt Robben vágta a hálóba, majd az argentin csatár maga is lőtt egy gólt.
A Barcelona kiszállt a versengésből, s a második helyért vívott harcban is lemaradt. A Deportivo a második félidőben két gólt szerezve legyűrte az immár a bajnoki cím megnyerésének matematikai lehetőségét is elveszítő katalánokat. Rijkaard alighanem már korábban lemondott az aranyéremről: mindössze három játékosát kezdette a Man United elleni csapatból.
Spanyolország, 34. forduló
Szombat
Deportivo-Barcelona 2-0
Murcia-Sevilla 0-0
Vasárnap
Getafe-Atlético Madrid 1-1
Mallorca-Racing 3-1
Valladolid-Almeria 1-0
Espanyol-Zaragoza 1-1
Valencia-Osasuna 3-0
Recreativo-Levante 2-0
Betis-Villarreal 0-1
Real Madrid-Athletic Bilbao 3-0
Az élcsoport: 1. Real Madrid 75, 2. Villarreal 65, 3. Barcelona 61, 4. Atlético 55.Azok a Manchester United-szurkolók, akik azt remélték, hogy csapatuk - megtörve a Chelsea immár 80 mérkőzés óta tartó hazai bajnoki veretlenségi sorozatát, illetve saját, 2002 augusztusa óta tartó góliszonyát a Stamford Bridge-en - már április utolsó szombatján bebiztosítja a Premier League 2007-2008-as szezonjának megnyerését, nem akartak hinni a szemüknek. Ki gondolta volna, hogy a United a legnagyobb riválisa ellen a legeredményesebb két csatára nélkül kezd majd?
Pedig ez történt, Cristiano Ronaldo és Carlos Tévez csak a cserepadon üldögélt, amikor elkezdődött a játék. Abban a pillanatban 73 szerzett gólt állt a Vörös Ördögök neve mellett a tabellán - ezekből a két pihentetett fickó 41-et vállalt. Közel hatvan százalékot. Ferguson talán attól tartott, játékosai hátrányban vannak a Chelsea-vel szemben, mivel egy nappal kevesebbet pihenhettek BL-mérkőzésük után, ráadásul, a Liverpoolba "kiránduló" Kékekkel szemben ők Barcelonában jártak.
Kilencven (még pontosabban: a hosszabbításokat is beszámítva 99) játékperccel később meglett a jutalma. Avram Grant máris optimista. Emlékeztetett arra, hogy a Man United a négy, áprilisi bajnoki meccséből csak egyet tudott megnyerni - szerinte egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy botlik még egyet. Még ha papíron könnyebb is a sorsolása, mint az ő csapatának.
Maga Sir Alex is elismerte, hogy az első félidő a Chelsea-é volt. A Kékek megérdemelten jutottak egygólos előnyhöz, miután a védőket lerázó Didier Drogba pontos beadását Michael Ballack védhetetlenül fejelte Edwin van der Sar kapujába.
Ám a második félidő képét alapvetően befolyásolta egy hiba. Ricardo Carvalho rosszul tolta hátra a labdát, a meggyőződésem szerint hasfalhúzódással játszó Wayne Rooney pedig - egyetlen értékelhető akciójával - kiegyenlített. A Chelsea attól kezdve őrült tempóban futott az eredmény után, de nagyon nehezen tudott helyzetet, helyzeteket kialakítani. Pedig Grant a hajrára már beküldte Nicolas Anelkát és Andrij Sevcsenkót is. De talán soha nem szerez még egy gólt a Kékek serege, ha nincs a tizenegyes. A 86. percben Michael Essien beadása után a felugró Michael Carrick karjához ért a labda. Wiley, asszisztense határozott jelzésére, büntetőt ítélt.
Sir Alex később "abszolút ördöginek" ("It was absolutely diabolical") nevezte a döntést, szerinte ugyanis Carrick kezét ugyan érintette valóban a labda, de a középpályás nem lendítette a kezét a labda felé.
A Man United játékosainak becsületére legyen írva, nem adták fel a második gól után sem. Hihetetlen erőkkel támadtak a hátralévő közel nyolc percben. Előbb Ashley Cole rúgta ki a bal kapufánál állva Cristiano Ronaldo labdáját (közbevetőleg: gondolná valaki, hogy a portugál csillag még soha nem tudott gólt rúgni a Chelsea-nek?), majd Andrij Sevcsenko kanyarintotta ki Darren Fletcher fejese után a labdát.
Anglia, 36. forduló
Szombat
Chelsea-Manchester United 2-1
Birmingham-Liverpool 2-2
Manchester City-Fulham 2-3
West Ham United-Newcastle 2-2
Tottenham-Bolton 1-1
Wigan-Reading 0-0
Sunderland-Middlesbrough 3-2
Vasárnap
Portsmouth-Blackburn 0-1
Everton-Aston Villa 2-2
Hétfő
Derby (20)-Arsenal (3)
Az élcsoport: 1. Manchester United 81, 2. Chelsea 81, 3. Arsenal 74 (35), 4. Liverpool 70.Mindhárom élcsapat nyert, így nem dőlt még el - legalábbis matematikailag - a két legnagyobb kérdés. Még nem bajnok az Inter, s még nem biztos BL-főtáblás az AS Roma. Ám három fordulóval a zárás előtt nyilvánvalónak látszik, milyen sorrendben zár a Serie legjobb három csapata.
Az Inter, a vártnál talán kicsit nehezebben, de legyőzte az utóbbi hetekben jó formában lévő Cagliarit. Julio Cruz szerezte a fekete-kékek első találatát a 21. percben, majd Marco Materazzi a 82. percben bebiztosította a győzelmet. Kellett a védő gólja, mert a Cagliari a 91. percben szépített. Az Inter a következő hétvégén, a Milan elleni derbin biztosíthatja be matematikailag is az elsőséget.
Az AS Roma játékosai megmutatták, hogy létezik Francesco Totti nélkül is élet a sárga-bordók számára az Olimpiai Stadionban. Simán verték a gyenge Torinót. Már az első félidőben eldőlt minden, szünetben a Roma 4-0-ra vezetett Pizarro és Vucsinics egy-egy, illetve Mancini két góljával. Ventola később szépített, de ez már nem sokat számított.
A Milan 4-1-re nyert Livornóban - Pippo Inzaghi mesterhármast szerzett. A veterán csatár az utóbbi négy fordulóban nyolc (!) gólt ért el. Vajon akad-e majd valaki, aki megkérdezi Ancelottitól: miért kapott csak ilyen kevés játéklehetőséget eddig Inzaghi? Miután a Fiorentina és a Sampdoria döntetlenre játszott, ismét felcsillant a Milan előtt a BL-selejtező elérésének lehetősége. Ám ehhez a következő fordulóban el kellene rontani az Inter ünnepét.
Olaszország, 35. forduló
Vasárnap
Inter-Cagliari 2-1
AS Roma-Torino 4-1
Juventus-Lazio 5-2
Fiorentina-Sampdoria 2-2
Livorno-Milan 1-4
Udinese-Catania 2-1
Genoa-Empoli 0-1
Napoli-Siena 0-0
Palermo-Atalanta 0-0
Reggina-Parma 2-1
Az élcsoport: 1. Inter 81, 2. AS Roma 75, 3. Juventus 70, 4. Fiorentina 60, 5. Milan 58
4
Franck Ribéry újra bebizonyította: világklasszis. Két percen belül két gólt is lőtt, alig néhány perccel azután, hogy a másodszori vezetést megszerző Mark van Bommel helyén pályára lépett. Egyet ballal, egyet jobbal lőtt - fő a változatosság.
Igaz, nem minden mélységig. Az első gólját rendkívül látványos lövéssel szerezte meg, s csak azért nem írom, hogy ilyet szökőévenként egyet lő az ember, mert a francia pontosan ugyanilyet rúgott júliusban, bemutatkozásként, a VfB Stuttgart (!) elleni Ligakupa-mérkőzésen.
A címvédő ellen a bajnokaspiráns Luca Toni ballábas lövésével szerzett vezetést, ezt Da Silva szabadrúgásból még kiegyenlítette. Ám Van Bommel találata után már csak egy csapat volt a pályán. A Bayern.
A bajorok 12 ponttal vezetnek a Werder és a Schalke előtt, négy forduló alatt egyetlen pontot kell szerezniük ahhoz, hogy visszavegyék a bajnoki címet. A Kicker főcíme sokat mondó: Bayern ist quasi Meister - a Bayern szinte bajnok.
Németország, 30. forduló
Péntek
Frankfurt-Dortmund 1-1
Szombat
Karlsruhe-Werder Bremen 1-1
Hamburg-Schalke 0-1
Hannover-Hertha 2-2
Bochum-Duisburg 1-1
Cottbus-Rostock 2-1
Nürnberg-Bielefeld 2-2
Vasárnap
Bayern München-VfB Stuttgart 4-1
Leverkusen-Wolfsburg 2-2
Az élcsoport: 1. Bayern 66 pont, 2. Werder Bremen 54, 3. Schalke 54, 4. Leverkusen 48, 5. Hamburg 48.





