Infostart.hu
eur:
391.53
usd:
340.29
bux:
122932.43
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Áprilisban Budapestről rajtol a Dakar-széria első versenye

Április 20-án Budapestről rajtol a Közép-Európa-rali, a Dakar-széria első versenye - jelentette be az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sportügyekért felelős államtitkára.

Ujhelyi István elmondta: az összesen 3000 kilométer össztávú, a gyorsasági szakaszokat tekintve 1500 kilométeres viadal egymillió eurós rendezési költségeinek 80 százalékát a Dakar-rali szervezője, az Amaury Sport Organisation (ASO) állja, míg a fennmaradó 200 ezer eurót, vagyis csaknem 52 millió forintot a magyar állam biztosítja a turisztikai költségvetésből. A technikai lebonyolításért és szervezésért az ASO felel.

A szocialista politikus hangsúlyozta: a tárgyalások eredményeként valamennyi gyorsasági szakaszt zárt katonai lőtereken rendezik meg.

A hétnapos, autók, motorok és kamionok számára kiírt versenyre több tízezer vendéget várnak a fővárosba és a Balatonhoz is - közölte az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sportügyekért felelős államtitkára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Harmadik hetébe lépett az amerikai–izraeli támadássorozat Irán ellen, amelyre válaszul Teherán egyebek mellett lezárta a Hormuzi-szorost, ahol békeidőben a világ kőolajszállítmányainak egyötöde halad át. Donald Trump amerikai elnök felszólította szövetségeseit, hogy katonai erővel segítsék a szoros blokádjának feloldását. Az InfoRádió mindennek a világpolitikára gyakorolt hatásairól kérdezte Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársát.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×