Infostart.hu
eur:
353.82
usd:
310.77
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Elmarad a Dakar-rali!

A mauritániai bizonytalan helyzet miatt elmarad a 30. Dakar-rali - jelentették be a francia szervezők. A nyugat-afrikai ország kormányának biztosítékait a francia kabinet nem fogadta el, így a szervezők péntek reggelre válságértekezletet hívtak össze. Szalay Balázs nem sokkal fél egy után az InfoRádiónak megerősítette a nemzetközi hírügynökségek és lapok információját, amely szerint törölték az idei versenyt.

Rendkívüli gyűlést hívtak össze a Dakar-rali szervezői, ide minden versenyzőt elvárnak. Itt jelenthetik be hivatalosan, hogy mi lesz a versennyel - mondta korábban Szalay Balázs, aki már akkor érzékeltette, hogy elmaradhat a viadal.

A Szalay Dakar Team vezetője szerint a mezőny tagjai nem félnek attól, hogy Mauritániában kell versenyezniük.

A pilóta úgy véli: politikai ügy áll a háttérben, a francia és a mauritán kormány nem tudott megegyezésre jutni. Ezt mondják a szervezők is.

A lebonyolítás azután került veszélybe, hogy december 27-én terroristák három katonát megöltek a nyugat-afrikai országban, három nappal korábban pedig fegyveresek négy francia turistát lőttek agyon, egyet pedig súlyosan megsebesítettek.

Ezt követően Étienne Lavigne, a Dakar versenyigazgatója tárgyalt a mauritániai tisztviselőkkel és a francia nagykövetség illetékeseivel, majd közölték, hogy biztonságosak lesznek az érintett szakaszok.

Csütörtökön azonban a francia kormány azt javasolta a Dakar-rali részvevőinek és szervezőinek, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel kerüljék el Mauritániát.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×