Infostart.hu
eur:
390.93
usd:
339.62
bux:
121651.23
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik

13 góllal nyert a Németh-csapat Kongó ellen

Második csoportmeccsét is megnyerte a magyar női kézilabda-válogatott a franciaországi világbajnokságon. Németh András szövetségi kapitány együttese 33-20-ra nyert Kongó ellen, és továbbjutott a középdöntőbe. A második félidő egy része - akárcsak vasárnap Japán ellen - most sem sikerült jól.

Tóth Tímea vezetésével már 3-1-re vezetett a magyar együttes, de nem roppant meg korán az afrikai csapat, hanem egyenlített.

3-3 után már jobban védekezett az esélyesebb magyar válogatott, és beindult a henger. A 12. percben már 8-3 volt az állás, és időt kért a kongóiak román kapitánya, Gheorge Ionescu.

A harcias rivális megszakítás nélkül háromszor volt eredményes, és felzárkózott 9-6-ra. Görbicz duplával válaszolt, majd Kovacsicz is belelendült, négyszer köszönt be, míg a félidőt a sokat vállaló Tóth sikeres bombája zárta.

A szünet után azonnal kétszámjegyű lett a különbség (19-9). Még emberhátrányban is sikerült növelni az előnyt, pedig több cserejátékos is pályán volt már ekkor.

Hornyák és Borbás együttes kiállítása alatt, majd utána csökkentette tetemes hátrányát az afrikai válogatott, miután megszakítás nélkül hét gólt dobott, és 21-10-ről 21-17 lett. Ráadásul Görbicz büntetőt rontott, majd reklamálásért kétperces büntetést.

Németh András visszahozta kezdőcsapatát, majd időt kért, és nem éppen visszafogott szavakkal ecsetelte, mit vár a játékosoktól. A magyar csapat 12 perc szünet után talált be ismét, ám negyedórával a vége előtt Hornyák megkapta harmadik kiállítását is, így piros lapot mutattak fel neki.

A végjátékra már alaposan elfáradtak a kongóiak, sok volt már a hiba. Lassan visszaállt a jelentős különbség (56. perc: 30-20), ami a lefújásig tovább nőtt.

A spanyolok késő este 36-29-re legyőzték Japánt, így a magyarokkal együtt a legjobb 12 között folytathatják. Az, hogy melyik együttes hány pontot visz magával, a kedden este fél 9-kor kezdődő magyar-spanyol csoportrangadón dől el.

Címlapról ajánljuk
Sajtóhír: Moszkvában lehet a sebesült ajatollah

Sajtóhír: Moszkvában lehet a sebesült ajatollah

Tovább terjednek a találgatások az új iráni legfelsőbb vezető sorsáról és egészségi állapotáról. Egyes hírek szerint Modzstaba Hameneit az orosz fővárosba szállították kezelésre. Közben felpörgött egy újabb összeesküvés-elmélet.

Szakértő: a kubai gazdaság összeomlott, és a rezsimnek már nincs komoly külföldi támogatója

Áruhiány a boltokban, napi 20-22 órás áramkimaradások, ritkán iható csapvíz: a gazdaság gyakorlatilag teljesen összeomlott, amióta nem érkezik olaj Kubába – mondta az InfoRádióban a hétvégi tüntetések, köztük egy helyi pártszékház felgyújtása apropóján Nagy Sándor Gyula Latin-Amerika-kutató. Kérdeztük arról is, hogy összeomlik-e a kommunista rezsim, és ha igen, mi jöhet utána.
inforadio
ARÉNA
2026.03.17. kedd, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Figyelmeztet az elnök: küszöbön lehet az áremelés, hamarosan milliók fizethetnek többet ezért a szolgáltatásért

Figyelmeztet az elnök: küszöbön lehet az áremelés, hamarosan milliók fizethetnek többet ezért a szolgáltatásért

Fordulópontot jelentett a tavalyi év a hazai piacon aktív biztosítók körében, de szükséges árnyalni a képet: a szektort terhelő különadók kivezetése és a szabályozói környezet egyszerűsítése kulcsfontosságú lenne, és például a lakásbiztosítások terén való díjemelés nélkül nem biztos, hogy továbbra is fenntartható az ár-érték arány növekedése – mondta el előadásában Holló Bence, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnöke, és az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója a Portfolio Biztosítás 2026 konferencián.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×