Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Szávay Ágnesen ismét csak a sérülés fogott ki

Szávay Ágnes sérülés miatt feladta a görög Eleni Daniilidu elleni negyeddöntőjét a szöuli, 145 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztornán.

Szávay Ágnes az elején elveszítette saját adogatását, de gyorsan "visszabrékelt", és 4:1-re elhúzott.

Daniilidu nem adta fel, újból elnyerte riválisa szerváját, és 5:4-re felzárkózott. Szávay azonban megint jól összpontosított, nem engedte egyenlíteni ellenfelét, és 41 perc alatt hozta az első szettet.

A második játszma ugyanúgy kezdődött, mint az előző, 0:2 után aztán fej fej mellett haladt a két teniszező. 3:3-nál a görög ismét brékelni tudott, majd Szávay azonnal válaszolt.

A következő játékot nagy izgalmak után nyerte a magyar tehetség, így már 5:4-re vezetett, azonban Daniilidu jól hajrázott, 5:5 után elvette Szávay adogatását, és kiegyenlített.

A magyar játékos ekkor orvost kért, majd a rövid ápolás után jelezte, nem tudja folytatni a játékot.

Szávay a tervek szerint a jövő héten a tokiói viadalon lép pályára. A Vasas versenyzője a múlt heti pekingi tornát kisebb comb- és bokasérülése ellenére megnyerte, míg az augusztus végi New Haven-i viadal döntőjét derékpanaszok miatt adta fel.

A szombati elődöntőben az elsőként rangsorolt Venus Williams az olasz Pennettával, míg Daniilidu az orosz Kirilenkóval találkozik.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×