Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
317.26
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Hihetetlen igazolásokkal indulhat a játékoskeringő

Ahogy közeledik az idény vége, úgy szaporodnak az átigazolásokkal kapcsolatos pletykák. Az angol sajtóban szenzációs hírek bukkantak fel: a Milan megvenné John Terryt, Mourinho pedig spanyol csatárkettőssel erősítené meg támadószekcióját.

A Kékek hívei számára alkalmasint a leginkább sokkoló hír John Terry távozásának veszélye. A csapatkapitány profiként eddig csak a Chelsea-ben játszott, de lehet, hogy ez az állítás mindössze a nyár derekáig igaz. Az AC Milan ugyanis mindenképpen középső védőt akar venni, s az első számú kiszemelt az angol.

A Sun című bulvárlap szerint a Chelsea nemrégiben ötéves szerződést ajánlott John Terrynek, heti 110 ezer fontos, azaz körülbelül 44 millió forintos fizetéssel. Terry, akinek még két évig érvényes szerződése alapján most heti 70 ezer font jár, kifejezetten csalódott az ajánlat miatt. Úgy tartja, hogy ha a klub heti 121 ezer fontot ad Andrij Sevcsenkónak és Michael Ballacknak, ő is megérdemel legalább ugyanannyit.

Ha eladják, most teszik

A hírek szerint a Chelsea ezt az összeget nem kívánja neki megadni, ebben az esetben viszont Terry elképzelhető, hogy távozik. Akár ki is vásárolhatja magát szerződéséből. A Milan 25 millió fontot lenne hajlandó fizetni érte - a Chelsea jövőre, amikor már csak egy év lesz hátra Terry szerződéséből, tízmilliónál többet szinte biztosan nem kapna érte.

José Mourinho, persze, alkalmasint nem egyik kedvence elveszítésére gondolt, amikor azt mondta: "Lesz néhány változás a keretben a nyáron, de a menedzser marad". A portugál szerint nem kell 3-4 játékos érkezésénél többre gondolni, mert valószínű, hogy nem lesz még egy olyan szezonjuk, mint a mostani. "Remélem, nem fog még egyszer egyetlen idény alatt húsz játékosom megsérülni" - mondta.

Spanyol csatárok érkezhetnek

A Chelsea mindenképpen vissza akarja vinni Londonba az Internek kölcsönadott Hernán Crespót, s tervezi a két spanyol válogatott csatár, Fernando Torres és David Villa megvételét is. Utóbbi eddigi fizetését megduplázná a londoni klub, körülbelül heti 55-60 ezer fontot ajánlva.

Messze még a jövő január-február, de máris sejthető, hogy a Chelsea-re akkoriban nehéz hetek várnak majd. Január 20. és február 10. között rendezik Ghanában az Afrikai Nemzetek Kupáját, amelyre kötelező elengedni az érintett játékosokat.

A jelen állás szerint a Chelsea így körülbelül egy hónapra elveszíti majd Didier Drogbát, Salomon Kalout, Mikel Obit, Michael Essient és esetleg Geremit. Képzeljük csak el, mit jelentett volna a mostani szezonban e játékosok távolléte...

Címlapról ajánljuk
Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament, most hétfőn és kedden, a jövő héten pedig hétfőn tart plenáris ülést az Országgyűlés. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés nyílt, kétharmados szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Dízelár-sokk Magyarországon: küszöbön a töréspont, sokkal fájdalmasabb lesz a következő ütés

Dízelár-sokk Magyarországon: küszöbön a töréspont, sokkal fájdalmasabb lesz a következő ütés

Az elmúlt hónapokban nemcsak a dízel drágult meg látványosan Magyarországon, hanem közben szinte teljesen eltűnt az a mozgástér is, amely korábban tompítani tudta a külső ársokkokat. Iparági adatok alapján az importbeszerzési árszint és a nettó kiskereskedelmi ár közötti teljes puffer a januári mintegy 88 forintról augusztusra 17-18 forintra zsugorodott literenként. Ez már nem pusztán árazási kérdés: egy újabb nemzetközi dízelsokk jóval gyorsabban jelenhet meg a magyar kutakon, miközben az import gazdaságossága és végső soron az ellátásbiztonság is sérülékenyebbé válhat. Megnéztük, hol tűnt el az árrés a magyar dízelpiacon, és mi hajtotta valójában az idei drágulást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×