"Azt hiszem, az első félidőben olyan játékot produkált a csapat, ami minden edző álma. Tökéletes produkció volt, amivel már akkor eldöntöttük a továbbjutást" - mondta a 3-0-ra megnyert találkozó után.
Miután a Milan 3-2-re kikapott az Old Traffordon, a San Siróban szinte egyetlen percig sem hagyta híveit kétségek között. Kaka és Gilardino góljával a szezon legsúlyosabb vereségét mérte a fáradtan játszó Manchester Unitedre.
"A Manchester nagyon erős csapat, jól is játszott az első mérkőzésen, de mi sem voltunk éppen gyengék. Ottani teljesítményünkből önbizalmat meríthettünk a visszavágóra" - mondta Ancelotti.
Majdnem kizárták őket
A Milan az olasz bundabotrány miatt először kizárással bűnhődött a Bajnokok Ligájából. A fellebbezés után azonban legalább arra jogot szerzett, hogy a selejtezőben elindulhasson. Minden őszi nehézsége ellenére magabiztosan jutott tovább a csoportjából, majd az egyenes kieséses szakaszban kiejtette a Celticet, a Bayern Münchent és a Manchester Unitedet.
"Döntőbe jutni egy ilyen szezon után különleges boldogság. Senki sem gondolta volna rólunk ősszel, hogy döntőt fogunk játszani. Talán mi sem" - vallotta be Ancelotti.
A Milan a kétezres években harmadszor jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe. Ha úgy tetszik: az Ancelotti érában minden páratlan évben eddig döntőt játszhatott. 2003-ban éppen Manchesterben megnyerte a Juventus elleni finálét, majd 2005-ben, Isztambulban, hihetetlenül fordulatos találkozón, 3-0-s vezetésről is elveszítette a trófeát a Liverpoollal szemben. Május 23-án újra a Liverpool lesz az ellenfél.
"A Liverpool nagyon nehéz ellenfél. Játékosai egyénileg nem olyan kiválóan képzettek, mint a manchesteriek, de fizikailag és lelkileg sokkal erősebbek" - értékelt a Milan edzője.Carlo Ancelotti büszke volt arra, hogy Sir Alex Ferguson is gratulált neki a mérkőzés után. "Ferguson megrázta a kezemet, elismerése jeléül. Azt hiszem, mindenki látta, hogy a Milan szinte tökéletesen játszott."
A Milannal korábban játékosként és edzőként is már BEK-, illetve BL-győztes edző szerint csapata tipikus kupaspecialista.
"Azt gondolom, vannak tipikus kupacsapatok. A kupamérkőzések nehezebbek a bajnoki találkozóknál, mondhatom különlegesek az iramot, a koncentrációt és az akarást tekintve. Ezekre a csatákra nincs a Milannál felkészültebb csapat az európai porondon."
Előny volt a hátrány
Clarence Seedorf még a visszavágó előtt azt állította, jót tehet a Milannak az Old Traffordon kapott harmadik gól. Ancelotti egyetértett ezzel.
"Másképp álltunk a mérkőzéshez, mivel hátrányban voltunk. A 91. percben kapott gól azt jelentette, hogy mindenképpen gólt kell szereznünk. Ez a gondolat élt bennünk. S ezért is tudtak a játékosok az első pillanattól kezdve támadni."
A Milan az Ancelotti érában talán még sohasem kezdett olyan bátor támadójátékkal, mint éppen a Man United ellen.
"Azt hiszem, sikerült meglepnünk őket. A taktika fényesen bevált. Kaka, Seedorf és Gattuso - más és más módon - megakadályozta őket abban, hogy tisztán passzolhassanak, hogy kényelmesen felhozhassák a labdát. Paul Scholes sem tudott a támadásépítéssel törődni, állandóan Andrea Pirlo után szaladt" - mondta Ancelotti.
Tavasszal jobban megy
Ugyanilyen fontos volt a két szélsőhátvéd szerepe is - hangsúlyozta Carlo Ancelotti.
"Massimo Oddo és Marek Jankulovski egyaránt rengeteget futott. Segítették a támadásokat, felmentek, s ezzel arra kényszerítették Ryan Giggset és Cristiano Ronaldót, hogy a szokottnál hátrább játszanak" - elemzett egy újabb kulcspontot az edző.
S aztán arról is beszélt, mitől lett hirtelen jó a Milan tavaszra.
"Felgyógyultak a sérültek, s a Karácsonyt követő időszakban végre szinte mindenki teljes intenzitással tudott edzeni. Ez a munka kamatozik most. Ferguson is elismerte, sokkal frissebbek, erősebbek voltak a mi játékosaink az övéinél" - mondta Carlo Ancelotti.
Megváltoztatták Donald Trump és Volodimir Zelenszkij találkozójának időpontját






