Infostart.hu
eur:
353.82
usd:
310.77
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Örömünnep Szegeden

Örömünnep van Szegeden - összegezte az InfoRádió tudósítója a vasárnapi hangulatot a kajak-kenu világbajnokságról.

Az olimpiai számokban kiemelkedően eredményes volt a magyar csapat: Kovács Katalinék taroltak a női számokban, és további három egység győzött az ötkarikás játékok szempontjából is érdekes versenyeken.

Pekingben is 12 számban lehet érmeket szerezni a világ- és Európa-bajnokságok 27 számához képest.

A közönség érezte, hogy a magyar női négyes győz 500 méteren is, pedig csak a célfotó alapján lehetett minden kétséget kizáróan elkönyvelni a kilencedik aranyérmet.

Kovács Katalin utólag elmondta, hogy a kis különbség ellenére is biztosnak érezték a sikert, a vezérevezős Paksy Tímea már nem is lapátolt bele az utolsó tempóba.

Benedek Dalma az InfoRádió tudósítójának megjegyezte, hogy ezúttal sem tudott jól aludni. A Dunaferr újdonsült sztárja már úgy érzi, hogy sínen van a pályafutása a két siker után.

Benkő Zoltán visszafogottabb szerepléséről Angyal Zoltán szövetségi kapitány és Baráth Etele, a magyar szövetség elnöke is úgy nyilatkozott, hogy a versenyző nem adja fel, és Pekingben visszavág a riválisoknak.

Ha a magyar válogatott legalább két aranyérmet szerez a három órakor kezdődő 200 méteres döntőkben, akkor megdönti a 2003-as gainesville-i vébén elért 10 aranyérmes rekordját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×