Infostart.hu
eur:
361.77
usd:
315.78
bux:
153558.85
2026. szeptember 22. kedd Móric

A 24. lett a magyar bobcsapat

A 24. helyen végzett a magyar bob a torinói téli olimpián. A szombati harmadik futamban a magyarok az eddigi legjobb idejüket menték.

A Gyulai Márton, Kürtösi Zsolt, Margl Tamás, Pintér Bertalan összeállítású csapat a 25 résztvevőből csak a brazil csapatot tudta megelőzni, az új-zélandiak nem vállalták az indulást.

"Az első futamot rontottuk el, a második és a mostani jól sikerült. Úgy érzem, egy-két hellyel tudtunk volna előrébb végezni, de így sem rossz. A csapat két héten át kemény idegi és fizikai megterhelésnek volt kitéve, és ezt megelőzően ilyennel nem is találkozott. Ennek tükrében kell értékelni az eredményt. Járhattunk volna úgy is, mint a brazilok, akik például az utolsó körben óriási buktak" - mondta Gyulai Miklós, a bobosok csapatvezetője.
   
A dél-amerikaiak egyébként a harmadik futamban a pálya alsó részénél nagy sebesség mellett borultak, de nem esett bajuk. Õk zártak az utolsó, 25. helyen. A negyedik, záró futamon már csak a legjobb húsz csapat indulhat.
  
 A Gyulai Márton, Pintér Bertalan páros korábban, a kettesbobok mezőnyében a 29., utolsó helyen zárt.

Címlapról ajánljuk
Oda Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi joga

Oda Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi joga

A fideszes országgyűlési képviselőkkel szemben Litresics András ügyvéd tett feljelentést a „Zsolti bácsi-ügyben” közzétett és megosztott Facebook-bejegyzés és sajtótájékoztatók miatt.

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
A szabályozóé a nyitólépés - Kiszámíthatóságot ígér az állam, lépnének már a hazai ingatlanbefektetők

A szabályozóé a nyitólépés - Kiszámíthatóságot ígér az állam, lépnének már a hazai ingatlanbefektetők

Felgyorsult az ingatlanpiachoz, építőiparhoz és lakhatáshoz kapcsolódó szabályozás az utóbbi évekhez képest, de még sok munka zajlik a háttérben - mondta el az állami főépítész, Szemerey Samu, aki a minőségen alapuló, kiszámítható és a versenyt támogató szabályozást, de társadalmi hasznot is ígért a döntéshozók részéről a 22. alkalommal megrendezett Portfolio Property Investment Forumon. A rendezvényen felszólaló szakértők kiemelten reflektálnak a megváltozott politikai, gazdasági, üzleti környezetre, de a kamatkörnyezet, az AI és a globális hangulat is szóba kerül a piac nagy sakkjátszmájában. Visszakerült Magyarország a nemzetközi befektetési térképre - az, hogy mit jelent mindez a piac számára, arra ma a stratégiaalkotás és tervezés mellett reményeink szerint válaszokat is találunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×