eur:
414.4
usd:
402.36
bux:
81066.68
2025. január 8. szerda Gyöngyvér

Kisék folytathatják a versenyt

Kis Sándor a Magyar Rádió Sportvilág című adásában elmondta: sikerült olyan állapotba hozniuk a délelőtti balesetben megsérült autót, hogy jelentős időbüntetéssel, de szeretnék folytatni a versenyt, ha erre a szervezőktől engedélyt kapnak.

A 341-es rajtszámmal versenyző egykori Forma-1-es pilóta, Paul Belmondo (a színész Jean-Paul Belmondo fia) az InfoRádió információi szerint oldalról merőlegesen szállt bele Kisék autójába, akik szabályosan haladtak a Dakar-rali pénteki, speciális szakaszának 10. kilométerénél.

Az ütközés Kis Sándor ajtaját érte. A magyar páros 110 méteren keresztül bukfencezett az autójával, és bár az autó totálkáros lett, a magyar versenyzők jól vannak.

"Szerencsére kipörögte magát az autó, sehol sem akadt meg, így nem tört össze. Az ajtókat kellett helyrehozni, illetve a futóműveket lecserélni. Mivel a motor ép és működik, úgy döntöttünk, folytatjuk a versenyt. Reméljük, a mezőny után engednek minket."- mondta Kis Sándor.

Paul Belmondo navigációs problémák miatt szállt bele Kisék 145 km/órával száguldó autójába. Neki - a korábbi hírekkel ellentétben - nem esett baja, navigátora, Bernard Irissou viszont az ujját törte a balesetben. Szakértők szerint a pénteki az idei Dakar-rali legnehezebb szakasza.

A mai szakaszon az autósok között a címvédő francia Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret páros érte el a legjobb időt, az összetettben honfitársaik, Luc Alphand és Gilles Picard kerültek az élre. Szalay Balázs a 42. lett.

A motorosoknál a chilei Carlo de Gavardo volt a leggyorsabb, az összetettben továbbra is a spanyol Marc Coma vezet. Varga Ákos a 47. időt érte el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: még megingathatatlan Emmanuel Macron pozíciója, de nem biztos, hogy sokáig

Szakértő: még megingathatatlan Emmanuel Macron pozíciója, de nem biztos, hogy sokáig

A franciák többsége új miniszterelnök kinevezésére és Emmanuel Macron elnök lemondására számít annak ellenére, hogy erre az alkotmány alapján a közeljövőben biztosan nem lesz lehetőség – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézetének munkatársa. Csepeli Réka megemlékezett a kedden 96 éves korában elhunyt Jean-Marie Le Penről is, aki szerinte sokak számára vállalhatatlan politikus volt, azt viszont nem lehet vitatni, hogy a második világháború óta megkerülhetetlen szereplője volt a közéletnek.

Kezd meghajolni a brit kormány Elon Muskék haragja előtt

Pár héttel Donald Trump beiktatása – és saját kormányzati szerepének kezdete előtt – a milliárdos Elon Musk a brit belügyekkel van elfoglalva. Egy nemierőszak-ügy állítólagos eltussolása miatt börtönbe küldené az illetékes minisztert.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.09. csütörtök, 18:00
Hámori Máté
Liszt Ferenc-díjas karmester, a Danubia Zenekar művészeti vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. január 8. 17:53
×
×
×
×