Infostart.hu
eur:
355.87
usd:
308.23
bux:
0
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

"Ferlingnek kell Görbiczet pótolnia"

A Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója, Hajdu János az InfoRádióban azt mondta, hogy a csütörtöki meccsen nem nagy probléma a combizomhúzódással bajlódó Görbicz Anita hiánya, de a hétvégén óriási szükség lenne a játékára.

A Győr irányítója szerda este, a biztos elődöntős magyar válogatott edzésén sérült meg. A válogatott orvosai minden megtesznek azért, hogy az irányító a hétvégén vállalhassa a játékot, ugyanakkor egy-egy hasonló sérülés után elvileg egy hónapot kellene Görbicznek kihagynia.

Hajdu János azt mondta: nem tudni, hogy a magyar lányok hogyan teljesítenek játékmesterük nélkül, de bízik abban, hogy a más stílusban kézilabdázó Ferling Bernadett az átlövők támogatásával hatékonyan tudja pótolni Görbicz Anitát.

A szakmai igazgató arra is kitért, hogy előzetesen számított arra, hogy az oroszok, a dánok, a románok és a magyarok is bejutnak a négy közé, noha a magyar csapat elődöntőbe jutását a kötelező optimizmusa is mondatta vele. Hajdu János számított Görbicz Anita és a kapus Pálinger Katalin parádézására, ugyanakkor Tóth Tímea és Mehlmann Ibolya eredményes és nem egyszer ellenállhatatlan játéka némileg meglepte.

Hajdu János szerint ha ez a négy kézilabdázó tudása legjavát nyújtja, szinte lehetetlen nehéz legyőzni a magyar válogatottat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy
Poszt

„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy

Történelmi jelentőségű törvénycsomag az Országgyűlésben – jelentette be Magyar Péter kedd este a Facebook-oldalán közzétett videóban annak kapcsán, a kormány benyújtotta az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.

Elemző: így szegényednek el a magyar nyugdíjasok

Magyarországon 2012 óta a nyugdíjasok relatív elszegényedése figyelhető meg – áll a Gazdaságkutató Intézet elemzésében. A tendencia részleteiről és az új kormány javaslatáról Stix Eriket, a GKI kutatóját kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
Az Egyesült Államokban már nem csak elmélet a fiskális dominancia

Az Egyesült Államokban már nem csak elmélet a fiskális dominancia

A Fed függetlenségéről szóló vita valójában nem elsősorban Jerome Powellről, Kevin Warshról vagy a következő kamatdöntésről szól. A háttérben egy sokkal jelentősebb történet körvonalazódik: az amerikai államadósság mérete és finanszírozási igénye egyre inkább meghatározza, milyen mozgástere marad a monetáris politikának. Az ennek jövőjét feltérképező háromrészes cikksorozata első részében Heinz Frigyes Ferdinánd, az OTP Alapkezelő globális makroelemzési és stratégiai vezetője azt mutatja be, miért került az Egyesült Államok közelebb a fiskális dominancia világához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×