Infostart.hu
eur:
355.87
usd:
308.23
bux:
0
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Ötvenszázalékosra javította mérlegét a Sopron

Nikky Teasley-ék hazai pályán 90-76-ra győztek a lengyel Gdynia ellen az Euroliga csoportmeccseinek nyolcadik fordulójában.

A Sopron novemberben 84-81-re kikapott Gdyniában, így a hazaiak meccs előtt arra készültek, hogy legalább négy ponttal legyőzik a lengyel bajnokot. A feladatot magabiztosan teljesítette Natalia Hejkova vezetőedző együttese, így a végelszámolásban pontegyenlőség esetén a soproni kosaras hölgyek végeznének előrébb.

A meccs első perceiben a lengyel voltak pontosabbak, de a Sopron nem szakadt le riválisától. Sőt, 9-9-nél utolérte a Gdyniát, majd miután átvette a vezetést a Pécsről érkezett Károlyi Andrea hármasaival némi előnyt szerzett.

A második negyed is kiegyenlített játékot hozott, a lengyelek egyszer egy pontra is felzárkóztak, de a Sopron végül 43-37-es előnnyel kezdhette a harmadik tíz percet. A térfélcsere után a magyar együttes akarata érvényesült, és a hazai közönség már-már megnyugodva várhatta a záró felvonást. A Gdynia egy keveset ugyan faragott hátrányából, de Hejkova-csapat is így 14 ponttal nyert. Cserny Réka 26 ponttal vette ki részét a sikerből.

A Sopron ezzel a győzelemmel ötvenszázalékosra javította mérlegét. A következő fordulóban január 11-én a francia Bourges lesz az ellenfél.

Az Euroliga másik magyar csapata, a Pécs csütörtök este fél kilenctől a belga Namur otthonában lép pályára.

{{keretes_cim}}

KETTÕS vereséggel búcsúzott a BSE és a Zalaegerszeg is a női kosárlabda Európa Kupában.
A nyolcaddöntőbe jutásért rendezett párharc visszavágóin: Ramat Hasharon (izraeli)-BSE 74-68, Zalaegerszeg-Parma (olasz) 56-67.


Címlapról ajánljuk
„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy
Poszt

„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy

Történelmi jelentőségű törvénycsomag az Országgyűlésben – jelentette be Magyar Péter kedd este a Facebook-oldalán közzétett videóban annak kapcsán, a kormány benyújtotta az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.

Elemző: így szegényednek el a magyar nyugdíjasok

Magyarországon 2012 óta a nyugdíjasok relatív elszegényedése figyelhető meg – áll a Gazdaságkutató Intézet elemzésében. A tendencia részleteiről és az új kormány javaslatáról Stix Eriket, a GKI kutatóját kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
Az Egyesült Államokban már nem csak elmélet a fiskális dominancia

Az Egyesült Államokban már nem csak elmélet a fiskális dominancia

A Fed függetlenségéről szóló vita valójában nem elsősorban Jerome Powellről, Kevin Warshról vagy a következő kamatdöntésről szól. A háttérben egy sokkal jelentősebb történet körvonalazódik: az amerikai államadósság mérete és finanszírozási igénye egyre inkább meghatározza, milyen mozgástere marad a monetáris politikának. Az ennek jövőjét feltérképező háromrészes cikksorozata első részében Heinz Frigyes Ferdinánd, az OTP Alapkezelő globális makroelemzési és stratégiai vezetője azt mutatja be, miért került az Egyesült Államok közelebb a fiskális dominancia világához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×