Az év végéig meghosszabbítja a kamatstopot a kormány - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A döntés hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben. A tárca szerint az intézkedés 300 ezer családnak nyújt védelmet.
Mostantól elengedik a diákhitel-tartozást azoknak a 30 év alatti nőknek, akiknek gyermeke születik – erősítette meg a felsőoktatásért is felelős államtitkár. Varga-Bajusz Veronika fontos változásnak nevezte, hogy a kedvezmény már azokra is vonatkozik, akik nem rendelkeznek aktív hallgatói jogviszonnyal.
Megjelent az MNB-rendelet arról, hogy melyik banknak mely településekre kell készpénzautomatát telepítenie. A lista még nem végleges,. A Bankmonitor úgy számol, hogy a legtöbb automata telepítését az OTP-nek és a MBH-nak kell vállalnia.
A szombati Budapesti Büszkeség rendezvény pótolja a pride-ot de nem azonos azzal – jelentette ki a főpolgármester nemzetközi sajtótájékoztatóján. Karácsony Gergely megismételte, hogy álláspontja szerint az önkormányzati rendezvényre nem vonatkoznak a tavasszal elfogadott törvényi tilalmak. A főpolgármester szerint a rendőrségnek egyetlen feladata van, hogy szavatolja a résztvevők biztonságát. A miniszterelnök a Kossuth rádióban azt mondta, hogy aki részt vesz a rendezvényen, nem jár el szabályosan.
Kellő jogi indoklás hiányában harmadszor is megsemmisítette a szivárványos felvonulást betiltó BRFK-határozatot a Kúria. A testület új eljárásra kötelezte a rendőrséget. A rendőrség korábban arra hivatkozott, hogy a felvonulás Pride-menetté alakulhat, de a Kúria szerint ez csak feltételezés, amelyre nem alapozható tiltás.
Rendkívüli közlekedési szakbizottsági ülést hívott össze hétfőn 16 órára a testület elnöke. Vitézy Dávid közölte: az ülés fő témája az első nyári hetek forgalmi tapasztalatainak értékelése lesz.
A DK fővárosi polgármesterei is csatlakoznak a Karácsony Gergely által életre hívott egyeztetéshez. A párt szerint erre azért van szükség, mert a Fidesz és a Tisza képviselői, távolmaradásukkal közösen tették határozatképtelenné a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi, rendes ülését, amelyen a fővárosi költségvetésről kellett volna döntést hozni.
A kormányfő szerint a Voks2025 eredményével sikerült megakadályozni Ukrajna uniós csatlakozását. Orbán Viktor az uniós csúcstalálkozó után a Kossuth Rádióban arról beszélt: a fejezetek megnyitásáról egyhangúlag kell dönteni, ezért nem lehet egyetlen lépést sem tenni Magyarország nélkül. Előzőleg Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt hangsúlyozta: a testület támogatja az ukrán csatlakozási tárgyalások első fejezetének megnyitását. António Costa, az Európai Tanács elnöke arról beszélt: itt az ideje, hogy a közösség segítse Ukrajnát a csatlakozás felé vezető úton.
Európa üdvözli a közel-keleti tűzszünet bejelentését – fogalmazott az Európai Bizottság elnöke, aki felszólította az érintett feleket annak betartására. Ursula von der Leyen bejelentette azt is, hogy az EU gyorsítja a kereskedelmi tárgyalásokat az Egyesült Államokkal, a július 9-ei megállapodásért.
Eddig soha nem látott támadások érik az ENSZ Alapokmányának céljait és alapelveit - jelentette ki a szervezet főtitkára az ENSZ közgyűlésében. António Guterres úgy fogalmazott: az ENSZ Alapokmánya a remény kinyilvánítása és a nemzetközi együttműködés alapja egy jobb világért.
Zöld utat kapott Bulgária az euró 2026. január 1-jei bevezetéséhez az Európai Unió tagállamainak vezetőitől. Bulgária ezzel az euróövezet 21. tagja lesz. Az Európai Bizottság június 4-én egyezett bele, hogy Bulgária az euróövezet tagja lehessen, miután a balkáni állam teljesítette a csatlakozáshoz szükséges feltételeket.
A kötvények nyújtotta lehetőségekről tárgyalt a Bank of China hongkongi vezetőivel kínai látogatásán a nemzetgazdasági miniszter. Nagy Márton megismételte: Magyarország célja, hogy a régió meghatározó pénzügyi központjává váljon.
Letették a BYD új elektromosbusz-gyártó üzemének alapkövét Komáromban. A kínai vállalat 32 milliárd forint értékű beruházása 620 új munkahelyet teremt.
Egyszerűbbé válik a külföldről származó járművek honosításának menete. A Magyar Közlönyben megjelent határozat alapján a jövőben az összes, a közlekedési hatóság által engedélyezett vizsgaállomáson el lehetne végezni a hazai forgalomba helyezést, minden kategóriában, amelyre a vizsgahelynek engedélye van.
Az agrárminiszter szerint jó minőségű dinnyével indul az idei dinnyeszezon. Nagy István közölte: az import mennyisége 51 százalékkal csökkent az előző évhez képest, ami azt jelzi, hogy a hazai termelők képesek kielégíteni a belföldi keresletet és exportálni is tudnak.
A fogyasztóvédelmi hatóság is ellenőrzi a görögdinnyéket a nyári időszakban. Az ellenőrzés kiterjed a nagykereskedelmi forgalmazókra, így a nagybani piacokra, valamint a kiskereskedelmi egységekre, beleértve az ideiglenes, út menti árusítóhelyeket is.
Több mint 500 új tagot, köztük több magyar filmes szakembert hívott meg az amerikai filmakadémia. A szakemberek közül A napfény íze és a Semmelweis jelmeztervezője, Szakács Györgyi, A brutalista és A Majomember vágója, Jancsó Dávid, valamint A gyönyörű játék és a Stockholm Bloodbath hangmérnöke, Varga Balázs kapott meghívást.
Szent László királynak állít emléket a jegybank új érméje. Az 500 ezer forint névértékű, egy unciás színarany, a 20 ezer forint névértékű, egy unciás színezüst és a 3 ezer forint névértékű színesfém változatok, az „Országépítő királyok Árpád dinasztiájából” sorozat részeként jelennek meg.
Ismét hőségriasztás lép életbe hétfőtől. A tisztifőorvos péntek éjfélig rendelte el a másodfokú hőségriasztást.




