Infostart.hu
eur:
364.9
usd:
312.06
bux:
134411.46
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti

Több száz helyre riasztották a tűzoltókat, Vas megyében 4 ember meghalt a viharban - napinfo

Szabadkereskedelmi övezet létesítését javasolta a G7 tagjainak az amerikai elnök.

Országszerte többszáz helyre riasztották a tűzoltókat a péntek éjszakai vihar okozta károk elhárítására. A legtöbb riasztás Vas, Zala és Bács-Kiskun megyéből érkezett. Többnyire leszakadt faágak és elektromos felsővezetékek okoztak gondot az ország délnyugati részén átvonuló zivatar miatt. Több közút forgalmát korlátozni kellett az esőzések után. Dombóváron 4 ember életét vesztette, amikor egy 40 méteres fa dőlt egy autóra, amelyben 5 ember utazott. A Vas megyei Hegyhátszentjakabon 13 ingatlanból 40 embert kellett kiköltöztetni,. Az érintettek azóta visszatérhettek otthonaikba.

Támogatja a honvédelmi költségvetés növelését a Magyar Atlanti Tanács. A szervezet éves közgyűlésén a tagok egyhangúlag fogadták el a kormányzat törekvését, hogy a honvédelmi büdzsé a hazai GDP 2 százalékára nőjön. Vizi E. Szilveszter elnök úgy fogalmazott: a szervezet tevékenysége illeszkedik a magyar állampolgárok két évtizeddel ezelőtti akaratához, amikor a népszavazáson voksolók 83 százaléka mondott igent a csatlakozásra.

Felülvizsgálja a korábban tervezett autópálya-beruházásokat a kormány - írja a Magyar Közlöny. A miniszterelnök felkérte Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, hogy vizsgálja felül, és készítsen jelentést a beruházásokkal összefüggő feladatok végrehajtásáról. A tárcavezetőnek részletesen be kell számolnia az M30-as autópálya Miskolc és Kassa közötti szakaszának építéséről, valamint az M3-as autópálya meghosszabbításáról Ukrajna felé.

Hétfőn dönt egy bizottság a Magyarországon kóborló, majd befogott medve sorsáról - közölte a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. A közlemény szerint az Alföldön kóborló medvét Sándorfalva közelében péntek éjjel sikeresen befogták. Péntek éjjel lőtte meg altató lövedékkel a Szegedi Vadaspark igazgatója a medvét. A 2-3 évesre becsült, fokozottan védett fajhoz tartozó állat visszakerül a Bükki Nemzeti Parkba, de szabadon engedése előtt jeladót kap.

Razziát kezd hétfőn a fővárosban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - írja a Magyar Idők. A Budapesten működő kereskedők fokozott ellenőrzésre számíthatnak. Kis Péter András, a NAV adóügyekkel foglalkozó szóvivője elmondta: az ellenőrzésekhez az ország több pontjáról érkeznek a fővárosba szakemberek. Főként azoknál a vállalkozásoknál razziáznak, amelyek az online pénztárgépek adatai alapján kockázatosnak tekinthetők.

Szabadkereskedelmi övezet létesítését javasolta a G7-országcsoport tagjai között az amerikai elnök a csoport kanadai csúcstalálkozóján. Donald Trump szerint ebben az övezetben nem lennének sem vámok, sem állami támogatások, sem kereskedelmi korlátok. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok igazságos hozzáférést követel magának a piacokon, és hogy vessenek véget az igazságtalan kereskedelmi gyakorlatoknak.

Rendkívüli ülést tart jövő héten az ENSZ Közgyűlése a palesztin ENSZ-nagykövet, valamint arab és muzulmán országok képviselőinek kezdeményezésére. A testület határozatot fogadhat el a gázai civilek védelméről, illetve Izrael burkolt elítéléséről. Az Egyesült Államok múlt hét pénteken megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában a palesztinok elleni erőszakról szóló határozatot, amelyet Kuvait ENSZ-nagykövete dolgozott ki.

Ferenc pápa szerint az emberi civilizációnak szüksége van energiára, de nem szabad, hogy ez az energia elpusztítsa a civilizációt. A katolikus egyházfő a nagy olaj- és földgázipari vállalatok Vatikánban összegyűlt vezetői előtt beszélt erről. Hozzátette: a Földön egymilliárd ember szenved energiahiányban. A pápa állást foglalt a tiszta energia mellett, és felhívta a figyelmet a környezeti egyensúlytalanságokra, amelyek az emberiség nagy családját veszélyeztethetik a jövőben.

Bugár Bélát, a Most-Híd elnökét indítja államfőjelöltként a szlovák-magyar vegyes párt a jövő tavaszi köztársaságielnök-választáson. Indulását a pártelnök jelentette be Pozsonyban, a szervezet kongresszusa után. A Magyar Közösség Pártja a héten jelentette be, hogy köztársaságielnök-jelöltjük személyéről június 23-án dönt a felvidéki magyar párt Országos Tanácsa.

Hagyományos katonai pompával ünnepelték meg Londonban a 92 esztendős II. Erzsébet királynő hivatalos születésnapját. A nyugati világ legidősebb és leghosszabb ideje - 1952 óta, vagyis 66 éve - regnáló uralkodójának születésnapi ceremóniája a színpompás Trooping the Colour. Ezt a tisztelgő katonai parádét mindig júniusban rendezik, jóllehet a valós születésnap II. Erzsébet királynő esetében április 21.

Címlapról ajánljuk
Áll a bál Londonban az újabb antiszemita támadás miatt

Áll a bál Londonban az újabb antiszemita támadás miatt

Határozottabban kell elítélni a brit zsidó közösség elleni támadásokat. Erről beszélt a londoni rendőrkapitány, azután, hogy Londonban egy férfi megkéselt két zsidó férfit az utcán. A korábbi incidensekkel szemben ezt az esetet már gyorsan terrortámadássá nyilvánították.

Kaiser Ferenc: a globális védelmiköltség-becslés jócskán „alálőhet”, de a nyertes így is az Egyesült Államok

Rekordszintre, 2890 milliárd dollárra emelkedtek a globális fegyverkezési kiadások 2025-ben, immár 11. egymást követő évben növekedve – közölte a Stockholmi Nemzetközi Béke Kutatóintézet. Ez azonban valószínűleg meg sem közelíti a valódi összegeket.
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
A semmiből jöhet a békemegállapodás, maximumra pörögnek az ukrán különleges műveletek - Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

A semmiből jöhet a békemegállapodás, maximumra pörögnek az ukrán különleges műveletek - Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökök telefonon egyeztettek egy potenciális tűzszünetről a Győzelem Napján, azaz május 9-én. Trump szerint az sem kizárt, hogy tartós fegyvernyugvás álljon be Moszkva és Kijev között. Ukrán jelentések szerint merényletet kíséreltek meg Azatbek Omurbekov vezérőrnagy, a hírhedt "Bucsai mészáros" ellen, de a különleges alakulatok máshol is ténykednek: informátorokat menekítettek Zaporizzsja megszállt részéről, helikoptereket robbantottak fel mélyen a frontvonal mögött. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×