Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke egy észak-koreai rakétatüzérségi egység lőgyakorlatát felügyeli egy meg nem nevezett támaszponton 2019. május 9-én. Az állami média szerint különféle nagy hatótávolságú csapásmérő eszközöket vetettek be a gyakorlaton.
Nyitókép: MTI/EPA/EFE

Nagyot mennek az Észak-Koreából szökött popsztárok

A K-pop történetében először olyan fiúcsapatok mutatkoznak be a dél-koreai közönség előtt a nyáron, amelyek tagjai közül többen Észak-Koreából szöktek át.

Zeneipari források szerint egy hatfős fiúbanda, a Be Boys az első olyan csoport a dél-koreai zeneiparban, amelynek tagjai között észak-koreai disszidens is szerepel.

A csapat Hakszong művésznevű énekese tavaly árulta el egy dél-koreai televíziós tehetségkutató műsorban, hogy 2017-ben szökött el Észak-Koreából. Bár a versenyt nem nyerte meg, de a következő évben a Be Boys tagjaként debütálhatott.

Egy július közepén bemutatkozó, öttagú fiúbanda tagja között két Észak-Koreából szökött fiatal is szerepel: az 1Vers nevű csapat Hjuk és Szok nevű tagja szintén észak-koreai születésűek, de a bandában egy laoszi-thai-amerikai, egy kínai-amerikai és egy japán fiú is szerepel. A csapat producere elmondta, hogy a csapat elnevezése a különféle történetek összeolvadására utal, amelyből egy saját "univerzumot" hoznak létre.

Címlapról ajánljuk
Baltás Eszter: veszélyes bőrápolási trendek terjednek az interneten

Baltás Eszter: veszélyes bőrápolási trendek terjednek az interneten

Évente háromezer új melanómás esetet regisztrálnak Magyarországon és mintegy 360-an halnak meg emiatt. A rosszindulatú daganatok sorában pedig a melanóma a 9-10. helyen áll – emelte ki az InfoRádióban a Magyar Dermatológiai Társulat vezetőségi tagja. Beszélt a tévhitekről és a közösségi oldalakon olvasható veszélyes elméletekről is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×