Infostart.hu
eur:
353.52
usd:
305.51
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

Elhunyt Novák Ferenc koreográfus

Novák Ferenc, közismert nevén Tata halálhírét a család tudatta szombaton. A Kossuth-díjas, Nemzet Művésze elismeréssel kitüntetett koreográfus, rendező, etnográfus 93 éves volt.

Életének 94. évében szombat hajnalban elhunyt Novák Ferenc, közismert nevén Tata, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező, etnográfus, érdemes művész - tudatta a család szombaton.

A tájékoztatás szerint

életét az utolsó pillanatig szellemi frissességben töltötte.

Novák Ferenc az erdélyi Nagyenyeden született, felmenői között örmények is voltak. A második világháború idején a család áttelepült Magyarországra, az érettségit már Budapesten tette le.

Műszaki gyakornokként kezdett dolgozni a Vegyipari Gép- és Radiátorgyárban, ahol a tánccsoport egyik tagja helyett egyszer neki kellett beugrania. Ezután rendszeresen eljárt a próbákra is, majd csatlakozott az Építők együtteséhez, amelynek oszlopos tagja lett.

Katonai szolgálata alatt is táncos társakra talált, ekkor készítette első koreográfiáját.

1954 szeptemberében néhány katonatársával alakította meg a Bihari János Táncegyüttest (a névadó cigányprímás a verbunkos egyik legjelentősebb képviselője volt). A tánccsoport egyre nagyobb sikereket ért el, a hatvanas évek elején már több nemzetközi elismeréssel is büszkélkedhettek.

1965-ben megbízták az 1949-ben alakult legrégebbi magyar művészegyüttes, a Honvéd Együttes tánckarának vezetésével, miközben együtt dolgozott a "biharisokkal" is.

Közben levelező tagozaton elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz szakát, 1969-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett koreográfus-rendezői diplomát.

A Honvéd Együttesben nem engedték maradéktalanul megvalósítani elképzeléseit, s végül szakított velük. A magyar szakszervezeti és nagyüzemi együttesek szakreferenseként, 1975-től a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál művészeti vezetőjeként folytatta munkáját. Ő vetette föl, hogy amatőr együttesek szerepeljenek egy táncjáték keretében a Dóm téren, és azóta hagyomány, hogy minden második évben a Szegedi Szabadtéri Játékok egy produkciójának gerincét a fesztivál tánccsoportjai adják.

A hetvenes évek végén koreográfus-rendezői szerződést ajánlott neki az amszterdami Folklór Táncszínház, ezután párhuzamosan dolgozott Hollandiában és idehaza. 1983-tól megbízták a Honvéd Együttes művészeti vezetésével, irányításával a tánckar gyökeres változásokon ment keresztül. Novák Ferenc autentikus népi zenekart szerződtetett, létrehozott egy új formanyelvű dramatikus táncszínházat, az együttest bekapcsolta a hazai és nemzetközi művészeti élet vérkeringésébe.

A Bihari Együttes irányítását felesége, Foltin Jolán koreográfus vette át, aki 1991-ig irányította a táncműhelyt.

Novák Ferenc mindkét táncegyüttesével új formanyelvű dramatikus táncszínházat hozott létre: irodalmi alapú táncszínházi produkciókat és erőteljes folklór műsorokat állított színpadra, szívesen dolgozott együtt prózai vagy zenés színházakkal, balettegyüttesekkel, szabadtéri látványosságok szerzőgárdáival is.

Legjelentősebb művei:

  • A helység kalapácsa,
  • Antigoné,
  • Évszázadok táncai,
  • Forrószegiek,
  • János vitéz,
  • Keleti táncvihar,
  • Kocsonya Mihály házassága,
  • Kőműves Kelemen,
  • Lúdas Matyi,
  • Magyar Electra,
  • Magyar Menyegző.

Koreográfiáiban meghatározó szerepet játszik a magyar néptánckincs színpadi megjelenítése, a magyar népzene, néptánc sokszínűségének bemutatása.

Fontosabb koreográfiái:

  • Duna-rapszódia (dramatikus néptáncok),
  • Csíksomlyói passió,
  • Egri csillagok,
  • István, a király (rockopera),
  • József és testvérei,
  • Szarvassá változott fiak.

Munkásságát egyebek közt 1972-ben Erkel Ferenc-díjjal, 1985-ben érdemes művészi címmel, 1993-ban pedig Kossuth-díjjal ismerték el. 2005-ben vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2007-ben a Jubileumi Prima Primissima-díjat. 2010 óta örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának. 2011-ben a Köztársaság Elnökének Érdemérmével tüntették ki, 2014-ben a nemzet művésze, 2021-ben Budapest díszpolgára lett.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×