Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
315.97
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Pixabay

Meghalt Cselényi László, a Duna Televízió egykori elnöke

A rendező, szerkesztő, egyetemi tanár, volt televíziós elnök június 24-én hunyt el, 73 éves korában.

Cselényi László 1951. február 1-jén született Kolozsváron Cselényi Béla történész és Kiss Anikó történelemtanár gyermekeként. Eredetileg színházi rendezőnek készült, magyar nyelvű rendezőképzés nem indult a színművészeti főiskolán, ezért 1970–1974 között a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem–filozófia Karának pszichológia tagozatára jelentkezett, és ott diplomázott - írja róla a kultura.hu. Egyetemi tanulmányai során főként művészetlélektannal és az alkotási folyamat pszichológiai hatásmechanizmusával foglalkozott.

Cselényi László az 1970-es évek elején a Stúdió 51 kolozsvári ifjúsági magyar művészeti csoport egyik alapító vezetője és rendezője. 1975–1978 között a kolozsvári Állami Bábszínháznál irodalmi referens, rendező volt. Rendezői szakképesítését bukaresti továbbképzés keretében szerezte.

1978–1981 között a Román Televízió bukaresti magyar adásánál szerkesztő-rendezőként dolgozott. Szerződését azonban 1981-ben felbontották, miután beadta kivándorlási kérelmét, 1981 és 1983 között néhány hónapig munkanélküli volt. Ez idő alatt álnéven publikál cikkeket, és kiadói referátumokat írt a Kriterion Könyvkiadónak. Rendszeresen publikált 1969-től a romániai magyar lapokban, számos cikke, tanulmánya, kritikája jelent meg egészen Magyarországra való áttelepüléséig.

1983-ban költözött a határ innenső oldalára, 1983 és 1996 között a Magyar Televízió szerkesztő-rendezőjeként dolgozott, 1996–2001 között a Duna Televízió rendezője volt. 2002–2005 között az Uránia Nemzeti Filmszínház ügyvezető igazgatója, 2005–2010 között pedig a Duna Televízió elnöke volt.

Élettapasztalatai okán mindig is kiemelt érzékenységgel viszonyult a világon található, kisebbségben élő népcsoportokhoz, ebből az indíttatásból született az egyik legismertebb dokumentumfilm-sorozata, a sokak által kedvelt Minoritates mundi, a világ kisebbségei.

Munkásságát számos elismeréssel, díjjal, köztük Tamási Áron-díjjal, Európa-díjjal és Prima díjjal is jutalmazták.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×