Infostart.hu
eur:
391.72
usd:
340.05
bux:
122109.47
2026. március 18. szerda Ede, Sándor
Szentendrei piac. Forrás: Facebook: Szentendrei Piac
Nyitókép: Facebook: Szentendrei Piac

Versek a piacon Szentendrén

Verstérkép és verses piac is várja a látogatókat a költészet napjához kapcsolódóan Szentendrén - nyilatkozta a Szentendrei Kulturális Központ ügyvezetője.

Lakatos Judit elmondta, hogy április 11-étől városszerte 62 helyen lesznek olvashatók a kulturális központ A költő te magad légy! című felhívására beküldött versek. A négy éve indított kezdeményezésre ebben az évben csaknem kétszáz alkotó mintegy 450 költeménye érkezett, és a szervezők ezekből válogatva állították össze az idén is Szentendre verstérképét, amely lírai sétára invitálja a látogatót.

A közintézmények ablakaiba, kirakatokba, buszmegállókba kihelyezett költemények mellett szombaton a városi piacon is versek fogadják a vásárlókat, amelyeket haza is vihetnek kosarukban, de felolvasások is lesznek.

Lakatos Judit hozzátette, csütörtöktől Szentendre verses füzete is olvasható, benne az elmúlt négy év alkotásainak válogatásával és szentendrei fotósok városképeivel ötven oldalon. Április 21-én pedig maguk az alkotók olvassák fel műveiket a Barlangban.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Donald Trump amerikai elnök felszólította szövetségeseit, hogy katonai erővel segítsék a Hormuzi-szoros blokádjának feloldását. Az InfoRádió mindennek a világpolitikára gyakorolt hatásairól kérdezte Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársát.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×