Infostart.hu
eur:
365.26
usd:
314.78
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Elhunyt Halmy Miklós

A 90 éves művész csütörtökön hunyt el. A Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész, szobrász, grafikus halálhíréről családja számolt be.

Halmy Miklós 1931. február 8-án született Erdőbényén. 1956-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Hajómérnöki Karán diplomázott, majd 1959-ben kirakatrendezői szakiskolát végzett. 1962-ben tagja lett a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának. 1965-67 között a párizsi Szépművészeti Főiskolán tanult, majd Vence-ban, a Károlyi Alapítvány alkotótelepén töltött három hónapot. Több tanulmányúton volt Párizsban, Londonban, Bernben, Erdélyben, a Felvidéken, Krakkóban, Bulgáriában.

Az 1960-as években sajátos úgynevezett relief stílust alakított ki, azóta ezzel a módszerrel készítette kizárólag négyzetes formátumú, szigorú szerkezetű műveit. Főbb sorozatai voltak: a Szférikusok, az Immanencia, a Hold háza, a Nap háza, a Kőkertek és az Instrumentumok. 2002-ben jelent meg a munkásságát bemutató albumkötete "A motívum működése" címmel.

Munkásságáért 1991-ben Életmű-díjat kapott, 1992-ben elnyerte a szegedi Nyári Tárlat díját, 1996-ban Munkácsy Mihály-, 2020-ban Kossuth-díjjal ismerték el.

Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

A szeptemberi iskolakezdéssel újra megjelenhet a gyermekek körében a koronavírus, ám közel sem olyan mértékben, mint a világjárvány idején – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Rusvai Miklós. A virológus hozzátette, nagyon kevés esély van rá, hogy újra kialakuljon egy világszintű súlyos koronavírus-járvány.

Megnevezték a NAV új vezetőit

Rózsáné Sádt Mónika adószakértő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnöke, Sisák Attila, a rendőrségnél és az adóhatóságnál is tapasztalatokat szerzett szakember pedig a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes – közölte a Pénzügyminisztérium.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Zelenszkij Kijev polgármesterét figyelmeztette, egy szám mutatja, hogy Ukrajnában hatalmas lehet a baj – Háborús híreink kedden

Zelenszkij Kijev polgármesterét figyelmeztette, egy szám mutatja, hogy Ukrajnában hatalmas lehet a baj – Háborús híreink kedden

Ukrajna elkészítette a téli ellenállási terveit, ezek végrehajtásában Kijev főpolgármesterének, Vitalij Klicskónak személyes felelőssége van – idéz egy frissen közzétett ukrán elnöki rendeletet az RBK. Vitalij Klicskó pár napja azt nyilatkozta: a téli védelmi tervek végrehajtása már 50%-os, összesen mintegy 20 milliárd hrivnya befektetésére lesz szüksége a fővárosnak, hogy felkészüljenek a télre. Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij kabinetvezetője, Kirilo Budanov nemrégiben hosszú interjút adott, elejtett egy olyan mondatot, ami súlyos problémákra utal az országban – elemezte a The Telegraph. Az ukrán katonai hírszerzés korábbi vezetője korábban arról beszélt, hogy Ukrajnában havonta mintegy 30 ezer embert kell mozgósítani ahhoz, hogy a háborús erőfeszítések továbbra is fenntartható mederben maradjanak. Ez a kijelentés ugyanakkor súlyosabb kérdésekre is rávilágít: a szám rendkívül magas, ami a valós háborús veszteségek magas szintjére utalnak. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×