Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Fontos elismerést kapott az államtitkár

A cirkuszművészet nemzetközi nagykövete címmel tüntették ki Fekete Pétert vasárnap a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára Stéphanie monacói hercegnőtől vette át az elismerést.

A Fédération Mondiale du Cirque (Világ Cirkuszművészeti Szövetsége) által adományozott elismerést a cirkuszigazgatók számára adott díszebéden vette át Fekete Péter.

"Az indoklásban az szerepelt, hogy az európai cirkuszművészet megújításáért, a művészeti ág társadalmi üzeneteinek kidolgozásáért, a cirkuszpedagógiai programok kitalálásáért kaptam meg az elismerést. Köszönőbeszédemben elmondtam, hogy a tradicionális cirkusz és az innováció, a megújuló cirkusz képviseletére tettem fogadalmat" - mondta Fekete Péter.

Felidézte, hogy tizennégy éves korában bűvészkedéssel kezdte, négy évvel később cirkusziskolába ment Németországba. "Első diplomám cirkuszi diploma volt és egészen 30 éves koromig a bűvészkedéssel, a cirkuszművészettel foglalkoztam, akkor végeztem el a színházi rendezői szakot, de a színházi éveim alatt is csupa olyan darabot rendeztem, amelyben a cirkuszművészet is jelen volt" - mondta Fekete Péter, aki 2015-ben lett a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszter biztos, valamint a Fővárosi Nagycirkusz vezetője. 2018-tól az Emmi kultúráért felelős államtitkára.

Fekete Péter a monte-carlói fesztivál keretében pénteken az Európai Cirkusz Szövetség tudományos, szakmai konferenciáján tartott előadást a magyar cirkuszi módszerről. A program alapja, hogy egy cirkuszi előadás megtekintését követően nagyobb hatásfokkal tanítanak közismereti és oktatási ismereteket a gyerekeknek. Többek között matematikát, biológiát, földrajzot, fizikát tanulhatnak a magyar gyerekek egy-egy cirkuszi számot elemezve. A világon egyedülálló, Magyarországon működő cirkuszpedagógiai program bevezetése és átvétele iránt Nagy-Britanniából és Ausztráliából is érdeklődnek.

A cirkuszművészet nagykövete elismerést 2018-ban Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselőnek ítélték oda, egyébként elsősorban cirkuszigazgatók kapják meg a díjat.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×