Infostart.hu
eur:
385.27
usd:
331.86
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Új ügyvezető igazgató a Budapesti Fesztiválzenekar élén

A Berlini Filharmonikusok egykori intendánsa, Martin Hoffmann lesz a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) ügyvezető igazgatója. Megbízatása 2019. január 15-től szól.

A jogász végzettségű szakember, aki korábban a német SAT1 televíziót is vezette, otthonosan mozog a művészvilágban és az üzleti élet területén is. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszere, a brandépítésben és marketingben szerzett tapasztalata nagyban segítheti a Budapesti Fesztiválzenekar küldetésének megvalósulását - közölték.

A Fesztiválzenekar igazgatóhelyettese továbbra is Erdődy Orsolya marad. A BFZ korábbi ügyvezető igazgatója, Stefan Englert 2018. júniusában távozott az együttestől.

„Nagyon jól értjük egymást Martinnal. Úgy érzem, teljes harmóniában fogunk együtt dolgozni"

– mondja Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.

„Az, hogy egy ilyen fantasztikus zenekarral és egy ilyen inspiráló karmesterrel dolgozhatok együtt, igazán szép kihívás. Nagyon várom a közös munkát" – tette hozzá Martin Hoffmann.

„Meggyőződésem, hogy Martin Hoffmann érkezésével egy méltán világhírű zenekar szervezete világszínvonalú menedzsment támogatással működik majd" – nyilatkozta Simor András, a Budapesti Fesztiválzenekar Kuratóriumának Elnöke.

A közlemény szerint a Budapesti Fesztiválzenekart a világ egyik legjobb és legújítóbb zenekaraként ünneplik az egész világon. Itthon

az együttes hosszútávú stratégiai programba kezdett, melynek keretében új koncertformákat alakított ki a fiatal generáció számára,

közösségi tevékenységével pedig új közönséget vont be a zenehallgatók táborába iskolákban, idősotthonokban, templomokban és elhagyatott zsinagógákban. A tervek közé tartozik egy többéves ciklus Fischer Iván Operatársulatával, az évenkénti rezidencia a Vicenzai Operafesztiválon, nemzetközi turnék sora többek között a londoni Proms koncerteken, a New Yorki Carnegie Hallban és Lincoln Centerben, valamint egy rendkívül rangos meghívás a 2020-as Amszterdami Mahler Fesztiválra. Az új igazgató fő feladatai közé tartozik majd ennek a sikersorozatnak a zökkenőmentes menedzselése, és a zenekar működési hátterének hosszútávú biztosítása.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×