Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Nyitókép: Pixabay

Új alkotással jelentkezik az Oscar-díjas magyar filmes

Rófusz Ferenc Utolsó vacsora című új filmjének premierje várhatóan decemberben lesz a Duna televízióban.

Az Oscar-díjas rajzfilmrendező ötven éve kezdte a pályáját, és negyven éve dédelgette az ötletet, hogy animációs filmet készít Leonadro freskója alapján. Akkoriban azonban elutasították az ötletet, nem láttak benne fantáziát, így nem lett belőle semmi.

A Kossuth-díjas Rófusz Ferenc most az InfoRádióban azt mondja, tulajdonképpen szerencse, hogy nem akkoriban valósították meg az elképzelésüket, mert ha akkor rábólintanak, egy nagyon gyenge filmet tudtak volna készíteni a mostanihoz képest. Mint mondja,

azóta annyit fejlődött a digitális technika, hogy ennél jobbkor nem is készülhetett volna el az Utolsó vacsora.

Rófusz Ferenc arról is beszélt, hogy mindent megfestettek, megrajzoltak, összesen 27-en dolgoztak a filmen, amely három év alatt készült el. A tízperces animációs film vegyes technikával készült: 2D és 3D animációval, valamint élőszereplővel. Az élőfilmes részt Rudolf Péterrel vették fel.

A negyven évvel ezelőtti eredeti storyboardon és a Bibliából átvett monológon semmit nem változtattak.

A rendező felidézte, hogy Leonardo remekműve, Az utolsó vacsora, amely egy freskó Milánóban, nagyon rossz állapotban van, hiszen amikor a második világháborúban a brit légierő bombázta az olasz várost, a freskóval díszített épület találatot kapott, de már akkor is, amikor Leonardo festette a freskót, kiderült, hogy rossz alapanyagokat használt, kísérletezett velük. A freskó állapota adta az ötletet, hogy emléket kell állítani ennek a remekműnek.

Utolsó vacsora című új filmjének premierje várhatóan decemberben lesz a Duna televízióban.

Rófusz Ferenc nevéhez fűződik az első magyarországi Oscar-díj, amelyet A légy című alkotásért kapott 1981-ben a legjobb animációs rövidfilm kategóriájában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Donald Trump amerikai elnök szerint „terv szerint halad” az Irán elleni légi hadjárat, és mint fogalmazott, Irán új vezetése „tárgyalni akar, amit el is fogadtam, beszélek velük”. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, az Iráni elleni csapások a következő napokban erősödni fognak, és most teljesül, „amit 40 éve remélünk, hogy megsemmisítő csapást mérünk a terrorista iráni rezsimre”.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×